Középpontban a zene a januári Felczak-Műhelyen

A zenés estén a tavalyi Felczak-lemezek nyertesei közül ifj. Balázs Elemér valamint az Emszt András és Krzysztof Koszowski duó előadását hallgathatták meg az érdeklődők. Emellett a szakmai zsűri tagjai arról is meséltek, hogy milyennek látják a megvalósult Felczak-lemezeket, valamint szó volt a 2022-es pályázati lehetőségről is.

Január 31-én különleges zenei élményben lehetett része minden érdeklődőnek, aki az Alapítvány Facebook oldalán vagy YouTube csatornáján követte a Felczak Műhely élő közvetítését. Ifj. Balázs Elemér valamint az Emszt/Koszowski duó koncertje mellett egy másik Felczak-lemezek pályázaton nyertes produkció, a Babra és a lengyel Megitza első videoklipje is levetítésre került, melynek címe Razem. Emellett a szakmai zsűri a többi megvalósult Felczak-lemezről, valamint a 2022-es pályázati lehetőségről is beszélgetett. A felvétel már visszanézhető az Alapítvány csatornáin.

Felczak-lemezek - A szakmai zsűri

A tavaly beküldött 61 pályázat közül egy négyfős szakmai zsűri segített kiválasztani a kuratóriumnak a győzteseket. Harcsa Veronika jazzénekes, Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész, Tóth Tibor zenei menedzser és a Wacław Felczak Alapítvány egyik kurátora, Rosonczy-Kovács Mihály lengyel–olasz politikai elemző, Junior Prima díjas népzenész készítette elő a döntést, amelyet az Alapítvány kuratóriuma véglegesített. Két kategóriában - prémium és junior - 14 pályázat részesült összesen 25.082.450 Ft támogatásban.

Balról jobbra: Rosonczy-Kovács Mihály a Wacław Felczak Alapítvány kurátora, Junior Prima díjas népzenész, Harcsa Veronika jazzénekes, Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész és Tóth Tibor zenei menedzser.

 

Az estén levetítésre került a Babra és a lengyel Megitza Felczak-albumának első videóklipje is, melyet alig két hét alatt több mint 3000 alkalommal néztek meg a YouTube-on. Hallgassa meg ön is a magyar-lengyel együttműködésből született fülbemászó dalt, melynek klipjét a Biały Dunajec festői tájain forgatták. 

A Felczak Műhely rendezvényen élőben zenélt ifj. Balázs Elemér valamint az Emszt András és Krysztof Koszowski alkotta Duó. Róluk és további Felczak-lemezekről itt olvashat részleteket>>

Az Emszt/Koszowski Duó

Ifj. Balázs Elemér játszik Chopin prelűdöket és ezek saját átiratait tartalmazó Felczak-lemezéről

A szakmai zsűri arról is beszélt az este folyamán, hogy a Felczak-lemezek pályázatot idén is kírja az Alapítvány. A részletek napokon belül kiderülnek, természetesen erről is tájékoztatást adunk  majd, érdemes továbbra is figyelni az Alapítvány csatornáit.

Facebook oldalunkat itt találja>>

YouTube csatronánk videói itt várják>>

Ha még nem kapja hírlevelünket, kérje itt>>