Munkatársak

Laurinyecz Imre

Laurinyecz Imre

igazgató
A WFA igazgatója polonisztikát végzett, majd Lublinban töltött öt évet családjával; később zenei, jungiánus és coach tanulmányokat folytatott. Elsősorban a zene, az irodalom, a filozófia, a teológia és a pszichológia foglalkoztatja. Több mint húsz éve foglalkozik a lengyel-magyar kulturális kapcsolatok közvetítésével.
Zobolyák Róbert

Zobolyák Róbert

Igazgatóhelyettes
A WFA igazgatóhelyettese több éves közigazgatási munka után döntött úgy, hogy szívesen kamatoztatná a civil szektorban is korábban megszerzett tapasztalatait. Jelenleg alapvetően a WFA pályázataival, az ezekhez kapcsolódó alapítványi támogatásokkal, valamint a különböző alapítványi projektek koordinációjával és megvalósításával foglalkozik.
Zöldy Áron

Zöldy Áron

Projektmenedzser
Projekt menedzserünk polonisztikát végzett, majd multinacionális cégeknél, köztestületeknél és a kulturális diplomácia területén készült a Felczak Alapítvány jelentette kihívásokra. Ideje nagy részében pályázatokat adminisztrál és a kollégák hiányos lengyel könnyűzenei-műveltségét pótolja, de szíve titkon az irodalomért dobog.
Vas Viktória

Vas Viktória

Szakmai munkatárs
Már majdnem befejezte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem magyar és művészettörténet szakát, amikor rájött, hogy mégis a lengyel kultúráért dobog a szíve. Azóta ugyanitt elvégezte a lengyel szakot, jelenleg kortárs lengyel irodalomból doktorál. Az ösztöndíjak ügyintézése terén szerzett tapasztalatai mellett magabiztos lengyel-tudásával erősíti az iroda csapatát.
Polyákné Magdolna

Polyákné Magdolna

Pénzügyi munkatárs
Pénzügyi munkatársunk több mint 40 évig dolgozott a FŐKERT Nonprofit Zrt. kötelékében. Kezdetben adminisztratív-, majd közgazdasági ügyintézőként, illetve ügyfélszolgálati referens munkakörben. Ezt követően társasházak ügyintézési folyamataiban vett részt. A Wacław Felczak Alapítvány csapatánál pénzügyi- és adminisztratív feladatokkal foglalkozik.
Hollósi-Györgyei Nóra

Hollósi-Györgyei Nóra

Kommunikációs munkatárs
A közigazgatásból érkezett az alapítványhoz, de a civil szféra is évek óta az élete része. Marketinges és kommunikációs tapasztalatát a lokálpatrióta civil társaság szervezésénél, online tevékenységénél és eddigi összes munkájánál kamatoztathatta. Tapasztalataival és lendületével az alapítvány kommunikációjának motorja, emellett az adatvédelmi tisztviselői feladatokat is ő látja el.