Jön 2022 első Felczak Műhelye

Főszerepben a zene lesz, a Felczak-lemezek 2021-es pályázatának nyertes magyar-lengyel vonatkozású albumai.

Január 31-én kerül megrendezésre 2022 első Felczak Műhelye, ahol a 2021-es Felzak-lemezek pályázat több nyertese is ízelítőt ad majd lemezéből, emellett a szakmai zsűri tagjai közül Harcsa Veronika és Balázs János is köszöntőt mond.

Felczak-lemezek - A kezdetek

A Felczak-lemezek sorozatot Rosonczy-Kovács Mihály kezdeményezésére és szakmai gondozásával a Fonó Records indította útjára 2018-ban, az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával. A Felczak-lemezek sorozat magyar–lengyel együttműködésben vagy magyar–lengyel tematikával született albumokat ad közre hat műfajban: komolyzene – népzene; jazz – kortárs zene; világzene – könnyűzene. A lemezek a legegyetemesebb nyelven, a zenében mutatják meg, hogy a két nép barátsága nemcsak a történelmi múltból ered, hanem közös érzelmek, értékrend, közös gondolkodásmód táplálja mindmáig.

Kuba Stankiewicz (balra) és Fekete-Kovács Kornél az első Felczak-lemezként megjelent album, a Bridges egyik számát adja elő a Felczak-lemezek 2021-es eredményhirdetésén.

Érdemes bejelölni az alábbi Facebook eseménynél, hogy ‘Érdekel’/’Ott leszek’, így a további részletekről elsőként értesülhetsz. 

Felczak Műhely - Felczak-lemezek

Időpont: 2022. január 31. hétfő 19 óra

Helyszín: Az eseményt élőben közvetítjük, online módon az Alapítvány Facebook oldalán és YouTube csatornáján

KAPCSOLÓDÓ:

A Felczak-lemezek pályázat 2021-es ünnepélyes eredményhirdetése>>