A TENGERSZEM pályázat összesen 35 millió forint támogatást nyújt magyar-lengyel vagy lengyel tematikájú kötetek magyar nyelvű kiadásához, ezáltal is elősegítve a lengyel kultúrát közvetítő művek hazai népszerűsítését. Minthogy az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége Lengyelország lesz, a így a pályázatnak a korábbiaknál is nagyobb a jelentősége.
A MAZURKA című pályázat célja lengyel, illetve magyar-lengyel tematikus lapszámok megjelenésének támogatása hazai folyóiratokban, összesen 3 millió forint értékben.
A JAGELLÓ és a PIAST című ösztöndíjakra magyarországi felsőoktatási intézmények lengyel vonatkozású kutatásokat folytató doktorandusz-, illetve lengyel mesterszakos hallgatói pályázhatnak összesen 5,5 millió forint értékben.
Az ÖRÖKÉLETŰ TÖLGY magyarországi székhelyű felsőoktatási és tudományos intézményeknek, kutatóknak nyújt támogatást magyar–lengyel vagy lengyel témájú tudományos projektek finanszírozására.
A FELCZAK-LEMEZEK sorozatban két kategóriában összesen 7 művész vagy zenekar lengyel–magyar tematikájú albumát támogatja az Alapítvány közel 14 millió forint értékben. A program megvalósulását segítő szakmai zsűriben Harcsa Veronika, Balázs János, Tóth Tibor és Rosonczy-Kovács Mihály kapott helyet.
További információk: https://wfa.hu/palyazatok