Wacław Felczak Alapítvány
2018-10-01
Természetes személyeknek

SASFIÓKÁK

című pályázati felhívása
gyermekeknek és fiataloknak szóló magyar–lengyel programok támogatására
A Waclaw Felczak Alapítványról (továbbiakban: Alapítvány) szóló 2017. évi CLXVI. törvény 2. § (2) bekezdése alapján az Alapítvány nyílt pályázatot hirdet magyarországi iskolák, önkormányzatok, kultúrházak, egyházi és civil szervezetek számára gyermekeknek és fiataloknak szóló magyar–lengyel oktatási–művészeti–vallási–társadalmi és sport projektek szervezésére és lebonyolítására.

A pályázat célja

A pályázat célja, hogy a magyar–lengyel ifjúsági alkotó együttlétet a lehető legszélesebb spektrumon támogassa. Magyar és lengyel gyermekek, fiatalok részvétele és/vagy a lengyel vonatkozás megléte feltétlenül szükséges a pályázat elnyeréséhez. A pályázat célcsoportja a 3 és 30 év közötti gyermekek és fiatalok.

A pályázat benyújtására jogosult

Valamennyi magyarországi székhellyel rendelkező, illetve valamely Magyarországgal szomszédos országban található magyar általános-, közép- és felsőfokú iskola, önkormányzat, kultúrház, sportegyesület, civil és egyházi szervezet, plébánia. Egy pályázati kiírás keretében egy intézmény legfeljebb egy pályázatot nyújthat be.

A támogatható tevékenységek köre

Pályázni lehet alkotótáborok, művészeti projektek, társadalmi kérdésekkel, környezetvédelemmel kapcsolatos rendezvények, zarándoklatok, cserkésztalálkozók, zenei programok, illetve közösségi sportprogramok, amatőr sportversenyek támogatására, a kulturális örökség ápolását magyar–lengyel fiatalok bevonásával megcélzó kezdeményezések és önkéntesség támogatására. Az elbírálásnál előnyt jelent, ha a projekt magyar és lengyel együttműködésben valósul meg. Az egy rendezvényen résztvevő fiatalok minimális létszáma 10 fő.

A támogatás formája, mértéke

A pályázattal igényelhető támogatás 100%-os intenzitású, vissza nem térítendő egyszeri támogatás, 100%-os mértékű támogatási előleg formájában. Az egy intézmény által igényelhető támogatás maximális összértéke: 5.000.000,- Ft. A pályázathoz saját forrás megléte nem szükséges. A sikeres pályázók a pontos támogatási összeggel a megvalósítást követően, a támogatási szerződésben szereplő módon és határidőig kötelesek elszámolni az Alapítvány felé.

A támogatható költségek köre

Pályázni a 3. pontban szereplő tevékenységek megvalósítása céljából kizárólag az alábbi költségekre lehet:

  • utazási költség;
  • étkezés, catering;
  • szállásköltség;
  • tolmácsolás;
  • terem/helyiség bérlése;
  • projektkoordináció;
  • promóció;
  • honorárium (pl. zsűri számára);
  • nyomda, nyomtatványok, anyagköltség;
  • díjak költsége (pl. versenyeknél);
  • kölcsönzés (pl. sportszerek, jelmezek, szerszámok);
  • kulturális programmal összefüggő kiadás (pl.: múzeumi belépőjegy);
  • projekt megvalósításával kapcsolatos szakértői díjak (pl. fotós).

A pályázatok beérkezésének határideje és a benyújtás módja

A pályázatok benyújtási határideje: 2018. október 26. 18:00

A benyújtási határidőt követően a pályázathoz kapcsolódó hiánypótlásra nincs lehetőség.

A pályázatok benyújtására kizárólag elektronikus úton van mód a palyazat@wfa.hu e-mail címre történő megküldéssel. Az Alapítvány nem tudja elfogadni azon pályázatokat, amelyek nem felelnek meg a kiírási követelményeknek, vagy a fenti határidőt követően kerülnek megküldésre.

A pályázat elbírálásának várható időpontja: 2018. november 9.

Megvalósítási időszak

Jelen pályázati kiírás keretében a 2019. február 28-ig megvalósításra kerülő projektek támogathatók.

A pályázat részeként kötelezően benyújtandó dokumentumok köre

  1. Pályázati adatlap és nyilatkozat arról, hogy a pályázó intézmény nem áll a 2007. évi CLXXXI. törvény 6. §-ban foglalt korlátozás alatt;
  2. A projekt részletes leírását tartalmazó támogatási kérelem az intézményvezető aláírásával és az intézmény pecsétjével ellátva;
  3. Részletes költségterv.

Ezen dokumentumok sablonjai a pályázati kiírás mellékleteit képezik, így benyújtásuk csak ezen formában lehetséges. A formai követelményeknek megfelelő pályázatok az Alapítvány által befogadásra kerülnek, a formailag nem megfelelő módon benyújtott pályázatok érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerülnek.

A pályázatok befogadása és formai vizsgálata

A beérkezést követően megvizsgálásra kerül, hogy:

  1. a pályázó határidőben nyújtotta-e be a pályázatát;
  2. a jelentkező a pályázati felhívásban meghatározott potenciális pályázat benyújtására jogosult körbe tartozik-e;
  3. az igényelt támogatás mértéke nem haladja-e meg a maximálisan igényelhető támogatás mértékét;
  4. az igényelt támogatás mértéke összhangban áll-e a projekt megvalósításának várható költségeivel;
  5. a pályázati felhívásban megjelölt valamennyi csatolandó dokumentum megfelelően kitöltve került-e benyújtásra.

A pályázatok tartalmi értékelésének szempontjai

A pályázati eljárás keretében a támogatások odaítéléséről az Alapítvány Kuratóriuma dönt. A pályázatok értékelése a támogatási kérelemben foglalt szakmai tartalom, továbbá a benyújtott költségterv alapján történik. A Kuratórium által hozott végleges döntéssel szemben jogorvoslati lehetőségre nincs mód.

Kapcsolat és további információ:
Wacław Felczak Alapítvány
Telefon: 06-1-416-9229
E-mail: info@wfa.hu

 

Az első pályázati kör nyerteseinek listája megtekinthető az alábbi dokumentumban.