Wacław Felczak Alapítvány
2021-02-08
Jogi személyeknek

FELCZAK-LEMEZEK

című pályázati felhívása
Magyar–lengyel zenei együttműködések támogatására
A Wacław Felczak Alapítványról (a továbbiakban: Alapítvány) szóló 2017. évi CLXVI. törvény 2. § (2) bekezdése alapján az Alapítvány nyílt pályázatot hirdet magyarországi székhelyű lemezkiadók, zenei szervezetek, intézmények számára, magyar–lengyel tematikájú vagy magyar és lengyel zenei együttműködésben megvalósuló zenei albumok kiadására, műfaji megkötések nélkül.

1. A pályázat célja

A pályázat célja, hogy támogassa a magyar–lengyel tematikájú vagy magyar és lengyel zenei összefogásban megvalósuló zenei albumok kiadását, ezáltal is inspirálva és erősítve a kétoldalú kulturális kapcsolatokat, kiszélesítve a két ország közötti zenei együttműködések körét. A lemezek megszületésével egyúttal magyar–lengyel színpadi produkciókat is támogatunk, amelyeket a támogatottak hosszú távon repertoárjukon tudnak tartani.

Ennek értelmében szeretnénk megszólítani a lengyel művészeket és zenekarokat is, akiket arra bíztatunk, hogy már létező, vagy potenciális magyar partnereiken keresztül kövessék figyelemmel pályázati felhívásunkat, és mint társalkotók kapcsolódjanak be a projektbe. Felhívjuk figyelmüket, hogy pályázni csak a pályázati felhívás 2. pontjában felsorolt magyarországi székhelyű jogi személyeknek, releváns zenei, vagy művészeti tevékenységet folytató szervezeteknek lehet. 

__________________________

Zachęcamy do udziału w konkursie otwartym jako współorganizatorzy na realizowanie polsko-węgierskich projektów muzycznych! Więcej informacji o konkursie w języku polskim.

__________________________

2. A pályázat benyújtására jogosult

Magyarországi székhelyű lemezkiadással foglalkozó releváns zenei, vagy kulturális tevékenységet folytató jogi személyek, szervezetek, intézmények.

Egy pályázati kiírás keretében bármely kérelmező legfeljebb egy pályázatot nyújthat be. Azon potenciális pályázók, akik az Alapítvány felé elszámolási hátralékkal rendelkeznek, nem jogosultak pályázatot benyújtani.

3. A támogatható tevékenységek köre

A pályázati kiírás keretében magyar–lengyel tematikájú vagy magyar és lengyel zenei együttműködésben megvalósuló lemezkiadáshoz kapcsolódó tevékenységek finanszírozására van lehetőség.

4. A támogatás formája, mértéke, pályázati kategóriák

A pályázattal igényelhető támogatás 100%-os intenzitású, vissza nem térítendő egyszeri támogatás, támogatási előleg formájában. Az Alapítvány Kuratóriuma fenntartja magának a jogot arra vonatkozóan, hogy az adott projektet részfinanszírozással támogassa. A pályázathoz saját forrás megléte nem szükséges. A sikeres pályázók a pontos támogatási összeggel a megvalósítást követően, a támogatási szerződésben szereplő módon és határidőig kötelesek elszámolni az Alapítvány felé.

Pályázni két kategóriában lehet:

  • FELCZAK-LEMEZEK PRÉMIUM kategóriában 

A zenei piacon már jelen lévő, aktív, szakmai múlttal rendelkező előadók, zenekarok számára, akiknek már megjelent legalább három nagylemezük.

  • FELCZAK-LEMEZEK JUNIOR kategóriában 

A pályájuk elején álló, fiatal (40 év alatti) előadók, zenekarok (melynek tagjainak átlagéletkora 40 év alatt van) számára, akiknek még nem jelent meg legalább három nagylemezük.

A támogatás révén születő műveket nem kereskedelmi céllal a Wacław Felczak Alapítvány munkája során, a program népszerűsítése, tevékenységének bemutatása érdekében itthon és külföldön térítésmentesen bemutathatja, felhasználhatja. A támogatás révén születő művek előadása esetén a támogatott 2036-ig köteles feltünteti, hogy a produkció létrejöttét a Wacław Felczak Alapítvány támogatta.

5. A támogatható költségek köre:

1. A FELCZAK-LEMEZEK PRÉMIUM kategóriában egy pályázó legfeljebb bruttó 2 millió + 500.000 forintra pályázhat a 3. pontban szereplő tevékenységek megvalósítása céljából, kizárólag az alábbi részletezés szerint meghatározott költségekre:

  • előadóművészi tiszteletdíjak legfeljebb bruttó 1.800.000 forint összeghatárig. A Támogatott köteles az elnyert összeg minimum 40%-át a produkcióban résztvevő művészek tiszteletdíjára fordítani.
  • promóciós költségek, azzal a megkötéssel, hogy a támogatottnak az igényelhető maximális támogatási összeg legalább 8 %-át azaz bruttó 200.000 Ft-ot a lemez sajtó-marketingjére szükséges fordítani;
  • a lemezfelvétellel kapcsolatos további járulékos költségek: hangszerelés, keverés, maszterelés, stúdióbérlés;
  • zenei jogdíj; szerzői tiszteletdíj;

Ezen felül lengyel előadók közreműködése esetén további fél millió forint támogatást igényelhet a pályázó az alábbi költségekre:

  • utazási és szállásköltség Lengyelországban történő hangfelvétel esetén a lemezen közreműködő magyar művészek részére, illetve Magyarországon történő hangfelvétel esetén a lengyel vendégművészek számára a hangfelvételek idejére (legfeljebb bruttó 500.000 forint összeghatárig)

 

2. A FELCZAK-LEMEZEK JUNIOR kategóriában egy pályázó legfeljebb bruttó 1 millió+ 300.000 ezer forint támogatási összegre pályázhat a 3. pontban szereplő tevékenységek megvalósítása céljából, kizárólag az alábbi részletezés szerint meghatározott költségekre:

  • előadóművészi tiszteletdíjak legfeljebb bruttó 900.000 forint összeghatárig. A Támogatott köteles az elnyert összeg minimum 40%-át a produkcióban résztvevő művészek tiszteletdíjára fordítani. 
  • promóciós költségek, azzal a kikötéssel, hogy a támogatottnak az igényelt támogatási összegből legalább bruttó 100.000 forintot a lemez sajtó-marketingjére szükséges fordítani;
  • a lemezfelvétellel kapcsolatos további járulékos költségek: hangszerelés, keverés, maszterelés, stúdióbérlés;
  • zenei jogdíj; szerzői tiszteletdíj;

Ezen felül lengyel előadók közreműködése esetén további 300.000 forint támogatást igényelhet a pályázó az alábbi járulékos költségekre:

  • utazási és szállásköltség Lengyelországban történő hangfelvétel esetén a lemezen közreműködő magyar művészek részére, illetve Magyarországon történő hangfelvétel esetén a lengyel vendégművészek számára a hangfelvételek idejére (legfeljebb bruttó 300.000 forint összeghatárig).

6. Nem támogatható költségek köre

  • az MNB-középárfolyam és a tényleges átváltási árfolyam különbsége miatt keletkezett árfolyamveszteség;
  • a banki és tranzakciós költségek;
  • a valutaváltáshoz kapcsolódó költségek,
  • egyéb, csak nyugtával/blokkal alátámasztott költségek

7. A pályázatok beérkezésének határideje és a benyújtás módja

A pályázatok benyújtási határideje: 2021. március 31. 15:00

A benyújtási határidőt követően a pályázathoz kapcsolódó hiánypótlásra nincs lehetőség.

A pályázatok benyújtására kizárólag elektronikus úton van mód a felczaklemezek@wfa.hu e-mail címre történő megküldéssel, az e-mail tárgyában kérjük tüntessék fel a pályázat jeligéjét: „FELCZAK-LEMEZEK PRÉMIUM” VAGY „FELCZAK-LEMEZEK JUNIOR”

Az Alapítvány nem tudja elfogadni azon pályázatokat, amelyek nem felelnek meg a kiírási követelményeknek, vagy a fenti határidőt követően kerülnek megküldésre. Amelyek költségterve eltér a pályázati kiírásban megszabottaktól, vagy figyelmen kívül hagyja a pályázati kiírás 5. pontjában foglalt, támogatható költségek körére vonatkozó kikötéseket. 

A pályázat elbírálásának határideje: 2021. április 26.

8. Megvalósítási időszak

Jelen pályázati kiírás keretében a 2021. október 31-ig megvalósításra kerülő tevékenységek támogathatók.

9. A pályázat részeként kötelezően benyújtandó dokumentumok köre

  1. Pályázati adatlap, és nyilatkozat arról, hogy a pályázó nem áll a 2007. évi CLXXXI. törvény 6. §-ban foglalt korlátozás alatt;
  2. Támogatási kérelem, amely tartalmazza a projekt tervezetét, a lényegi elemek (különös tekintettel a magyar-lengyel vonatkozás) leírását, amire a pályázott összeget fordítani kívánják. A vonatkozó támogatási kérelmet a szervezet vezetőjének aláírásával és pecsétjével ellátva kell benyújtani;
  3. Részletes költségterv;
  4. Átláthatósági nyilatkozat (jogi személyek esetében);
  5. ÁFA nyilatkozat;
  6. Ajánlólevél, együttműködési nyilatkozat/szerződés/megállapodás a projektben résztvevő szereplők, előadók részéről; 
  7. hanganyag, demó, egyéb zenei referencia, mely elkészíthető akár házilag, telefonnal is, abból a célból, hogy a pályázatot elbíráló szakmai testület képet kapjon a pályázó művész kvalitásáról.  Ennek benyújtása, csak a Felczak-lemezek Junior kategóriában pályázók részére kötelező, mp3; mp4; WMA fájlformátumban, vagy link formájában. 

Az 1–5. pontban foglalt dokumentumok sablonjai a pályázati kiírás mellékleteit képezik, így benyújtásuk csak ezen formában lehetséges. A pályázati dokumentumok kizárólag magyar nyelven nyújthatók be. A formai követelményeknek megfelelő pályázatok az Alapítvány által befogadásra kerülnek, a formailag nem megfelelő módon benyújtott pályázatok érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerülnek.

10. A pályázatok befogadásának formai követelményei:

Kizárólag azok a pályázatok kerülnek elbírálásra, ahol

  1. a pályázó határidőre nyújtotta be a pályázatát;
  2. a jelentkező a pályázat benyújtására jogosult körbe tartozik;
  3. az igényelt támogatás mértéke nem haladja-e meg a maximálisan igényelhető támogatás mértékét;
  4. az igényelt támogatás mértéke összhangban áll a projekt megvalósításának várható költségeivel;
  5. a pályázati felhívásban megjelölt valamennyi csatolandó dokumentum megfelelően kitöltve került benyújtásra.

11. A pályázatok tartalmi értékelésének szempontjai

A beérkezést követően megvizsgálásra kerül, hogy:

  1. a pályázat művészeti értéke, mélysége, kiérleltsége megfelel-e az elvárt szakmai színvonalnak
  2. milyen mértékben tartalmazza az a pályázati kiírás elemi részét képező magyar–lengyel vonatkozást;
  3. a pályázatban szereplő projekt kellőképp részletezett-e (általános koncepció, lemezfelépítés ismertetése);
  4. mekkora hangsúlyt fektet a projekt a lemez promóciójára, célközönséghez történő eljuttatására, terjesztésére;

12. A pályázatok formai és tartalmi értékelésének menete

A pályázati eljárás keretében a támogatások odaítéléséről egy zenei szakemberekből és elismert művészekből álló szakmai zsűri előterjesztését követően a Wacław Felczak Alapítvány Kuratóriuma dönt. A pályázatok értékelése a támogatási kérelemben foglalt szakmai tartalom, továbbá a benyújtott költségterv alapján történik, a 11. pontban felsorolt szempontok alapján.

Szakmai zsűri:
• Balázs János – Kossuth-díjas zongoraművész, a Cziffra Fesztivál művészeti vezetője
• Harcsa Veronika – Fonogram-díjas jazz-énekes
• Tóth Tibor – könnyűzenei menedzser, fesztiválszervező
• Rosonczy-Kovács Mihály – Junior Príma-díjas népzenész, a Wacław Felczak
Alapítvány kuratóriumának tagja

A Kuratórium fenntartja magának a jogot, hogy megfelelő pályázó hiányában a támogatást nem ítéli oda, vagy a teljes támogatási keretösszeget nem osztja ki.

A Kuratórium által hozott végleges döntéssel szemben jogorvoslati lehetőségre nincs mód.

13. A pályázati kiírás teljes keretösszege: 13.900.000 Ft

A pályázati anyag benyújtása (beleértve az annak részét képező kötelező mellékleteket) kizárólag magyar nyelven lehetséges.

 

 

Letölthető dokumentumok