Wacław Felczak Alapítvány
2021-07-08
Jogi személyeknek

SKAMANDER

című pályázati felhívása
Kulturális és művészeti együttműködés támogatására
A Waclaw Felczak Alapítványról (továbbiakban: Alapítvány) szóló 2017. évi CLXVI. törvény 2. § (2) bekezdése alapján az Alapítvány nyílt pályázatot hirdet magyarországi székhelyű egyházi és civil szervezetek, kulturális események szervezésével foglalkozó jogi személyek és települési önkormányzatok számára magyar és lengyel művészek, illetve kulturális szakemberek együttműködésének erősítésére.

1. A pályázat célja

A pályázat lehetőséget kíván biztosítani a magyar és lengyel művészek, illetve kulturális szakemberek számára, hogy együttműködésükkel erősítsék a két nemzet kultúrájának megismertetését.

2. A pályázat benyújtására jogosult

Magyarországi székhelyű egyházi vagy civil szervezetek, kulturális események szervezésével foglalkozó jogi személyek és települési önkormányzatok.

Egy pályázati kiírás keretében bármely kérelmező legfeljebb egy pályázatot nyújthat be.

Azon potenciális pályázók, amelyek az Alapítvány felé elszámolási hátralékkal rendelkeznek, nem jogosultak pályázatot benyújtani.

3. A támogatható tevékenységek köre

A felhívás keretében pályázni lehet művészeti képzések, alkotótáborok, művészeti és kulturális projektek, rendezvények, szakmai tanulmányutak, zarándoklatok, zenei programok, illetve a kulturális örökség ápolását magyar és lengyel résztvevők bevonásával megcélzó kezdeményezések, valamint lengyel művészek magyarországi és magyar művészek lengyelországi bemutatkozási lehetőségének támogatására.

A lengyel partner magyarországi látogatása esetén a számukra szervezett programok és az ellátás költségeire van lehetőség pályázni, útiköltségre nem.

4. A támogatás formája, mértéke

A pályázattal igényelhető támogatás 100%-os intenzitású, vissza nem térítendő egyszeri támogatás, 100%-os mértékű támogatási előleg formájában.

Az egy pályázó által igényelhető támogatás mértéke legfeljebb: 1.500.000,- Ft.

Az Alapítvány Kuratóriuma fenntartja magának a jogot arra, hogy bármely projektet részfinanszírozással támogassa.

A pályázathoz saját forrás megléte nem szükséges. A sikeres pályázók a pontos támogatási összeggel a megvalósítást követően, a támogatási szerződésben szereplő módon és határidőig kötelesek elszámolni az Alapítvány felé.

5. A támogatható költségek köre

Pályázni a 3. pontban szereplő tevékenységek megvalósítása céljából kizárólag az alábbi költségekre lehet:

  • utazási költség;
  • étkezési költség, catering;
  • szállásköltség;
  • utasbiztosítás;
  • tolmácsolás;
  • a projekt megvalósításával kapcsolatos fellépői díjak (legfeljebb az igényelt támogatás 25%-a).

6. A pályázatok beérkezésének határideje és a benyújtás módja

A pályázatok benyújtási határideje: 2021. augusztus 16. 12:00

A benyújtási határidőt követően a pályázathoz kapcsolódó hiánypótlásra nincs lehetőség.

A pályázatok benyújtására kizárólag online módon, az Alapítvány honlapjának erre szolgáló felületén keresztül van mód.

A kapcsolódó link jelen pályázati felhívás végén található.

A pályázat leadását megelőzően célszerű a vonatkozó felületet átnézni, a végleges pályázatot pedig csak a megfelelő előkészületek után leadni, melyek között különösen az alábbiakra kell figyelemmel lenni:

  • a pályázat leadásához szükség van a pályázó jogi személy pontos adataira (név/cím/azonosító adatok/adószám /bankszámlaszám/etc.);
  • szükséges egy, a pályázó által összeállított támogatási kérelem (legfeljebb 5.000 karakter terjedelemben), amely tartalmazza az adott kulturális/művészeti projekt tervezetét, a lényegi elemek leírását, amire a pályázott összeget fordítani kívánja;
  • részletes költségterv arról, hogy a pályázó pontosan mire szeretné fordítani a támogatást és ennek szöveges magyarázata. A támogatható költségekről lásd jelen felhívás 5. pontját;

Az előkészületeket követően, a pályázat végleges leadásakor, kérjük legyen figyelemmel arra, hogy a beküldési folyamat megszakítására nincs mód, ezért a folyamatos internetkapcsolat legyen biztosított (egyébként az adatok elvesznek és a folyamatot elölről kell kezdeni), a csatolandó dokumentumok (8. pont) pedig álljanak rendelkezésre a megfelelő fájlformátumban.

Az Alapítvány nem tudja befogadni azon pályázatokat, amelyek nem felelnek meg a kiírási követelményeknek, nem tartalmazzák valamely kötelezően benyújtandó dokumentumot, vagy a benyújtási határidőt követően kerülnek megküldésre.

A pályázat elbírálásának várható időpontja: 2021. szeptember 15.

7. Megvalósítási időszak

Jelen pályázati kiírás keretében a 2021. december 15-ig megvalósításra kerülő tevékenységek támogathatók.

8. A pályázat részeként kötelezően benyújtandó dokumentumok köre

A) átláthatósági nyilatkozat a pályázó jogi személy hivatalos képviselője által aláírva, lepecsételve (PDF formátumban);

B) ÁFA nyilatkozat, a pályázó jogi személy hivatalos képviselője által aláírva, lepecsételve, (PDF formátumban);

C) összesítő kimutatás a legutóbbi három évben a pályázó jogi személy által megvalósított hasonló projektekről (PDF formátumban);

D) a lengyel partner szándéknyilatkozata a projektben történő részvételről magyar, lengyel vagy angol nyelven (PDF formátumban).

Az A-B. pontban foglalt dokumentumok sablonjai a pályázati kiírás mellékleteit képezik, így benyújtásuk csak ezen formában lehetséges. Sikeres pályázat esetén a szerződéshez csatolni szükséges ezen nyilatkozatok eredeti, aláírt, lepecsételt példányait.

A pályázati dokumentumok kizárólag magyar nyelven nyújthatók be.

9. A pályázatok befogadása és formai vizsgálata

A beérkezést követően megvizsgálásra kerül, hogy:

  • a jelentkező a pályázat benyújtására jogosultak körébe tartozik-e;
  • az igényelt támogatás mértéke összhangban áll-e a projekt megvalósításának várható költségeivel;
  • a pályázati felhívásban megjelölt valamennyi csatolandó dokumentum megfelelően kitöltve került-e benyújtásra.

A 6. és a 8. pontban foglaltak alapján a formai követelményeknek megfelelő pályázatok az Alapítvány által befogadásra kerülnek, a formailag nem megfelelő módon benyújtott pályázatok érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerülnek.

10. A pályázatok tartalmi értékelésének szempontjai

A pályázati eljárás keretében a támogatások odaítéléséről az Alapítvány Kuratóriuma dönt. A pályázatok értékelése a támogatási kérelemben foglalt szakmai tartalom, továbbá a benyújtott költségterv alapján történik.

A Kuratórium fenntartja magának a jogot, hogy megfelelő pályázó hiányában a teljes keretösszeget nem ítéli oda.

A Kuratórium által hozott végleges döntéssel szemben jogorvoslati lehetőségre nincs mód.

11. A pályázati kiírás teljes keretösszege: 12.000.000 Ft

Jelentkezés a pályázatra

Kötelezően benyújtandó dokumentumok