Szalai Attila: Lengyel földön (Emlékek, naplók 1976-1990)
Szalai Attila polonista, egykori diplomata a Lengyelországban eltöltött évei alatt megéltekről ad számot élvezetes stílusban. A Magyar Napló Kiadó a kötettel köszönti Lengyelország függetlenségének 100. évfordulóját.
Lengyel földön 1976 és 90 között - Szalai Attila szemével, KDNP
"Szalai Attila igyekszik mindenről beszámolni. Tájékozódik a Szabad Európa és a helyi rádiók műsorából, rendszeresen szemlézi a lapokat, és mindent, amit fontosnak tart, feljegyez. A bejegyzésekből megismerjük családját, szüleit, testvérét, feleségét, apósát, anyósát, lengyel és magyar barátait. Megosztja velünk magánéleti gondjait és örömeit, és egy pillanatig sem akar a hős szerepkörben tetszelegni, csak leírja saját történetét, mert, a történelem magántörténelmekből áll össze."
"A könyv legizgalmasabb részei azok az olvasó szeme előtt filmszerűen lepergő tudósítások, ahol a szerző személyesen jelen volt: felemelő a pápalátogatások katarzisa. Talán azért, mert mi is találkoztunk II. János Pál pápával, és személyesen is átélhettük, milyen egy nagy és szent pápa miséje. Megdöbbentő a varsói tüntetések leírása, az ottani rendőrterrort – 2006 ősze óta – mi is jobban ismerhetjük. A gumibotozás persze a nyolcvanas évek budapesti nemzeti ünnepeire is jellemző volt, de nyilvánvalóan lényegesen light-osabb kivitelben, mint Lengyelországban."
Sinkovics Ferenc: Csend lett a Kék egérben, Demokrata
"Harminc éve, 1989-ben volt a magyar és a lengyel rendszerváltás talán legfontosabb esztendeje. Szalai Attila író-újságíró akkor már tizenhárom éve élt Varsóban, nemrég jelent meg Lengyel földön című naplókötete, amelyben elemzi a lengyel rendszerváltás időszakát is, összehasonlítva az akkori magyarországi változásokkal. A történelem paradoxonja, hogy a hősiesebb, harcosabb lengyelek rosszabbul jöttek ki akkor ebből a folyamatból, a sokkal nyugodtabb magyarok jobban. Az íróval beszélgettünk.
– Az 1970-es, halálos áldozatokat követelő munkástiltakozásokat lehet a lengyel rendszerváltás előestéjének tekinteni?
– Nem, vissza kell nyúlni egészen 1956-ig, amikor a szovjet vezetés akarata ellenére Władysław Gomułka lett a kommunista párt főtitkára. Ha rajta múlik, nemzeti kommunista vált volna belőle, egy afféle lengyel Tito. De 1948-ban félreállították. Visszajött ’56-ban, ám csodákra ő sem volt képes. Edward Gierek követte a főtitkári poszton, a hetvenes évek elején megpróbálta jóltartani az embereket, etette, itatta, szórakoztatta a népet, de befuccsoltak a beruházások, elillantak a kölcsönök, jött a ciklusszerű csőd megint. A radikális áremelések miatt pedig sztrájkba léptek a munkások a Tengermelléken. Hetvenhatban érkezett a következő hullám, nagy áremelés történt megint, az Ursus traktorgyár és a radomi üzemek munkásai sztrájkkal feleltek rá. Ekkor azonban meghatározó fordulat történt. A pártvezetés korábban egy háromszögtaktikával egymásnak ugrasztotta a parasztokat, a munkásokat és az értelmiségieket. De ekkor létrejött az ellenállást összefogó Munkásvédelmi Bizottság, a KOR, és ezzel megszűnt a megosztás lehetősége."
A teljes recenzió itt olvasható.
