Sergiusz Piasecki

A Nagy Medve szerelmese

Lengyelország egykori legnépszerűbb regénye végre magyar nyelven is olvasható.

„»Királyi életünk volt. Nagy pohárból ittuk a vodkát. Szép lányokat szerettünk. Aranybányában jártunk. Aranyban, ezüstben és dollárban fizettünk« – ezzel a nagyvonalú felütéssel csalogat be minket az ifjú narrátor a határmenti csempészek életébe. Eleinte még vele botladozunk a töksötétben – hátunkon a történelem dögnehéz málhájával lassacskán kitapogatva, hogy a szovjet-­lengyel határon járunk az 1920-as években –, de aztán ismerősek lesznek a csempészutak meg a csempész­cimborák, és beazonosítjuk az ellenfeleket: a hatóságokat, kommunistákat és a »becstelen csempészeket«.

Mindig akadtak köztörvényes bűnözők az irodalom művelői között, de olyan kevesen, hogy hálásnak kell lennünk egy ilyen börtönben írott regényért, amelyben igazi a veszély, az árulás és a vér, bár a valódi politikai kockázat még a saját emlékeit papírra vető, az irodalmi nyelvet cellaélete során elsajátító Sergiusz Piasecki számára is felmérhetetlen volt, amikor 1935-ben pontot tett kéziratának végére. A második világháború előtti évek legolvasottabb lengyel regénye csak 1990-ben lett újra hozzáférhető a Szovjet­unió letűnésével, mikor az emigrációba került szerző már évtizedek óta halott volt. A lengyel irodalom kultikus szerzőjének kultikus műve jut el a magyar olvasóhoz sok évtizedes késéssel. De nem a dohszag árad belőle, hanem az éjszaka, a vodka, a kockázat és az életvágy szaga.”

Részlet

„Elment a kedvem az ivászatoktól, a hazug emberektől és a várostól, ahol úgy csempészik át az igazságot számos kordonon, mint mi az árut! Itt minden mesterkélt, csillogó és rettenetesen bonyolult, de nincs más alatta, csak közönséges mocsok és hiábavalóság. Ott teljesebb életet éltem. Ott egyenesek az emberek, a szavak szegényes, ritkás szövedéke mögött aranyat érő gondolatok rejlenek, igazi érzelmek hevítik őket, forró a szívük. Itt pedig sehol egy őszinte gondolat, egy őszinte szó sem. Itt mindenki mindenhol mindig alakoskodik, szerepet játszik egy hatalmas bohózatban, komédiában. Színház itt minden, otthon meg az utcán is. Itt a nők ruhakölteményekkel és különleges, bár gyakran koszos fehérneművel álcázzák csenevész, satnya testüket. Ott nálunk az ócska ruha és a szegényes, lenvászon fehérnemű alatt erősek és forróak a testek, képmutatás nélkül szeretnek; a vágy űzi őket, nem a hasznonlesés meg a kíváncsiság. Honvágyam van. Szeretnék minél előbb visszamenni a határvidékre.”