Az 1374. szeptember 17-én, Nagy Lajos által Kassán kiállított szabadságlevélre, a kassai privilégiumra a lengyel jogtörténészek hasonlóan tekintenek, mint mi, magyarok az Aranybullára. A lengyel nemesség és az uralkodó közötti viszonyokat meghatározó nemesi privilégiumlevél, és egyben – Józef Szujski szavaival élve – „a lengyel nemzet szabadságjogainak fundamentuma”. Hasonló szerep ez, mint a magyar történeti alkotmányt megalapozó, a nemesség privilégiumait hosszú időre meghatározó Aranybulláé. A kassai privilégium eredetijét a Czartoryski Könyvtár őrizte, jelenleg a krakkói Czartoryski Múzeumban lehet megtekinteni.
Nagy Lajos, aki a magyar után 1370-től a lengyel trónt is magáénak tudhatta, az oklevél kiadásával alapvetően a trónöröklés kérdését szándékozott tisztázni. Fiúgyermeke nem lévén, és tartva attól, hogy nem is lesz – mint ahogy nem is lett – lányai részére is szerette volna garantálni a trónöröklés lehetőségét. Ez Magyarországon nem ütközött akadályba, a leányági trónörökléstől idegenkedő lengyel közjog megváltoztatásához azonban a nemesség támogatására volt szüksége. Ezt a támogatást Lajos jelentős kedvezmények biztosításával meg tudta szerezni, arra az esetre tehát, ha nem születik fiúgyermeke, biztosította lányai számára az öröklést. Azonban – amellett, hogy a privilégium egyfajta nemesi alkotmányként, a nemesi rend létrejöttének lengyelországi alapdokumentumaként tartandó számon – a cserébe adott kedvezmények a királyi hatalom jelentős gyengülését vonták maguk után, ennek negatív következményeit pedig nem Lajos, hanem sokkal inkább az őt követő Jagelló uralkodók érezhették a bőrükön.
A szabadságlevél tartalma
A kassai privilégium számos kedvezményt adott a lengyel nemességnek, melyek közül a legjelentősebb feltétlenül a nemesi adómentesség. Emellett Lajos teljes vagyoni és személyi kártérítést garantált minden nemesnek, aki a király vagy utódai által külföldön kezdett háború során fogságba kerül és kára keletkezik. Arra is ígéretet tesz a király, hogy nagyobb, életre szóló méltóságokat idegeneknek nem adományoz, csak olyanoknak, akik abban a tartományban laknak, melyre az adott méltóság vonatkozik. Külön hangsúlyozza, hogy a sztarosztai tisztséget sem külföldiek, sem fejedelmi családokból származó személyek nem nyerhetik el a továbbiakban. A szabadságlevél a királyi váradományozások lehetőségét is korlátozza, valamint megtiltja a királynak, hogy a nemesek birtokain megszálljon – ezt csak végszükség esetén teheti meg, de akkor is csak a saját költségére.
A kassai privilégium lehetséges forrása, vagyis hogy honnan meríthette a felsorolt szabadságjogokat Nagy Lajos, illetve a lengyel nemesség, hosszú ideje vita tárgyát képezi. Bagi Dániel szerint a lengyel jogtörténeti iskola a kassai privilégiumban foglalt szabadságjogi katalógus előzményeit az organikus lengyel alkotmányfejlődésben kereste és látta, azon belül is közvetlen előzményként tekintettek Nagy Kázmérnak, Lajos nagybátyjának kiváltságleveleire. Ezzel szemben áll az az elmélet, mely szerint a kassai privilégiumban foglalt szabadságjogok és az oklevél szövegezése közvetlenül Nagy Lajos 1355-ben kiállított budai kiváltságlevelére, illetve az Aranybulla 1351. évi megújítására vezethető vissza, és amely elméletnek részletes kidolgozása Divéky Adorján írásaiban lelhető fel.
Mielőtt azonban a kassai privilégium, a budai privilégium és az Aranybulla közti összefüggések vizsgálatába fognánk, érdemes áttekinteni az arra vonatkozó elméleteket, hogy honnan kerülhettek Magyarországra az Aranybullában lefektetett alapelvek, melyik ország jogrendszerének hatása érvényesülhetett a magyar jogtörténet alapdokumentumának szerkesztésekor.
Az Aranybulla eredete
Népszerű az az elmélet, miszerint az 1215-ös angol Magna Charta Libertatum gyakorolhatott az Aranybullára befolyást – ez is a nemesi szabadságjogokat taglalja ugyanis, és némi hasonlóság is fellelhető az angol és a magyar szabadságlevélben foglalt jogelvek között. A hasonlóságoknál azonban még szembetűnőbbek a különbségek, és hozzá kell tenni, hogy a Magna Charta 63 pontja, illetve ezek alapos megfogalmazása a hazainál kiforrottabb jogéletről tesz tanúságot. Vannak olyan elméletek, melyek az Aranybulla keletkezését aragón hatásoknak tulajdonítják. Ezen elmélet alapja, hogy Imre király feleségének, Aragóniai Konstanciának hazánkba telepedett kísérete később birtokokat szerezhetett, majd II. András ellenzékévé válhatott, így rajtuk keresztül érvényesülhetett a magyar nemesi szabadságjogokban az aragón hatás. Ugyanakkor az ezek közül is kiemelkedő ellenállási záradék (ius resistendi) Aragóniában csak 65 évvel az Aranybulla keletkezését követően, 1287-ben lett írásba foglalva – bár mint szokásjog, ennél már korábban is érvényben lehetett.
Divéky Adorján elképzelése szerint mind az Aranybulla, mind pedig a Magna Charta és az aragóniai szabadságlevél közös forrásra vezethetők vissza, így magyarázható a különböző európai országok hasonló alkotmányfejlődése. Divéky elveti az ellenállás jogának organikus jogfejlődésben való eredeztetését, mert szerinte a korabeli Európa hűbéri szervezete, merev hierarchiája alkalmatlan talaj volt arra, hogy egy, az ellenállás jogához hasonló jogelv nőjön ki belőle. A keresztesek által alapított Jeruzsálemi Királyságban, ahol a nemesség számottevő befolyásra tett szert abból kifolyólag, hogy az állandó hadakozás okán az uralkodó rá volt szorulva a nemesek támogatására – jobban, mint az európai királyságokban.
A Haute Cour, vagyis a főnemesek gyülekezete erős befolyással bírt, a királynak kötelessége volt törvényjavaslatait vele megvitatni, hozzájárulása nélkül pedig birtokokat sem adományozhatott. A jeruzsálemi nemesség kiváltságai között szerepelt az ellenállás joga (ius resistendi) is, ami az Aranybulla záradékában is megjelenik. Az Aranybullában lefektetett elvek Divéky szerint megtévesztésig hasonlítanak a korabeli Jeruzsálemi Királyság jogszokásaihoz, az pedig nem kétséges, hogy II. András ezeket a jogszokásokat kétségkívül megismerhette 1217-ben indított keresztes háborúja alkalmával. Az útra ráadásul elkísérték őt egyes magyar főurak is és találkoztak a Jeruzsálemi Királyság nemeseivel, ebből pedig arra következtethetünk, hogy szerezhettek némi ismeretet az ottani viszonyokról. A Szentföldre a királyt elkísérő magyar főurak közül Ugron királyi kancellár és kalocsai érsek, valamint Tamás egri püspök az Aranybulla aláírói között is szerepelnek.
A körülmények alapján tehát valószínűsíthető, hogy az Aranybulla által rögzített egyes jogelvek a keresztesek révén kerülhettek a Jeruzsálemi Királyságból Magyarországra. A Magna Chartával és az aragóniai nemesi szabadságlevéllel való hasonlatosság pedig ugyanezzel is magyarázható, hiszen a keresztesek közvetítésével Angliába és Aragóniába is eljuthattak ezek az elvek. Ráadásul közismert, hogy a keresztes lovagok anyagi és szellemi téren is rengeteg mindent magukkal hoztak Európába hadjárataik után.
Az Aranybulla lengyel hatásai
A korai lengyel alkotmányosság és a Jeruzsálemi Királyság jogrendszere között már Ignacy Baranowski lengyel történész is mutatott ki fontos hasonlóságokat, például az ellenállás jogát, vagy azt, hogy az országon kívül a király csak saját költségén hadakozhat. Úgy vélte, hogy ezek az elvek a Jeruzsálemi Királyságból érkezhettek Lengyelországba, mégpedig a Luxemburg és Anjou királyok idejében, valamely szomszédos országon, tehát Csehországon vagy Magyarországon keresztül.
A magyar-lengyel kapcsolatok rendkívül szorosak voltak már az Árpád-házi királyok idejében is, az Anjou királyok alatt pedig még közelebb került egymáshoz a két nemzet: Károly Róbert felesége ugyanis Łokietek Ulászló lengyel király lánya, Erzsébet lett. Fiuk, Lajos pedig előbb a magyar, később a lengyel trónt is megszerezte, így perszonáluniót hozva létre a két ország között. Korábban, az 1335-ös királytalálkozó alkalmával Nagy Kázmér is járt Visegrádon, a magyar-lengyel összejövetelek pedig Divéky szerint ezt követően is gyakoriak voltak. A viszonyt még szorosabbra fűzhették a Nagy Lajos lengyelországi uralkodása során az országot ténylegesen kormányzó Erzsébet környezetében lévő magyar nemesek, akik a lengyel nemességgel is jó kapcsolatban lehettek. Divéky szerint olyan neves lengyel történészek, mint Józef Szujski vagy Jan Dąbrowski is alátámasztják azt, hogy az Anjou királyok alatt erőteljes magyar hatások érték Lengyelországot.
Nagy Lajos még a perszonálunió előtt azzal igyekezett megnyerni magának a lengyel nemességet, hogy már előre különböző szabadságjogokat garantált nekik arra az esetre, ha később ő kerülne a lengyel trónra. Ilyen, a lengyel nemességnek ígért szabadságjogokat tartalmazott az 1355-ben kiadott budai privilégiumlevél, melynek kibocsátása előtt négy évvel, az 1351. évi törvénycikkekkel Lajos – a szabad végrendelkezés kivételével – megerősítette az Aranybulla rendelkezéseit, ez pedig a magyar jogtörténet egyik fontos mérföldköve, hiszen ettől kezdve érvényesülhetett az egy és ugyanazon nemesség elve. Divéky szerint az 1355. évi budai szabadságlevélben a pár évvel korábban megerősített Aranybulla hatása érvényesül.
Divéky felhívja a figyelmet arra, hogy a budai privilégiumlevélnek az a szakasza, mely deklarálja a nemesek adómentességét, valamint azt, hogy a király nem fog akaratuk ellenére megszállni a birtokaikon, hasonlít az Aranybulla ezzel megegyező lényegű 2. pontjára. Kiemeli a budai privilégiumban használt „jobagio” (jobbágy) szót, mely kifejezés a magyarországi latin sajátja volt. Ugyanígy hasonló a két oklevél szóhasználata akkor, mikor úgy rendelkeznek, hogy a király csak saját költségén viselhet hadat az ország határain kívül. Ugyanakkor ilyen rendelkezés fellelhető Nagy Kázmérnak már egy korábbi statútumában is, és tulajdonképpen ez szerepel a kassai privilégiumban is. Az 1374-ben kiadott oklevél emellett a budai kiváltságlevélnek a nemesi birtokok kíméletét garantáló szakaszát Divéky megfogalmazása szerint „lényegileg megismétli”, és itt is fellelhető a magyarországi latinban használatos „jobagio” kifejezés.
Az Aranybulla és a kassai paktum között egyébként jelentősnek mondható tartalmi hasonlóságokat is találhatunk. Az Aranybulla elrendeli, hogy „ha külföldiek, tudniillik tisztességes emberek, jönnek az országba, az ország tanácsa nélkül méltóságokra ne emeltessenek”. A kassai paktum ebben a kérdésben már odáig megy, hogy az idegenek számára teljesen kizárja az országos méltóságok elnyerését.
Látható tehát, hogy II. András Aranybullája, valamint a budai és a kassai privilégiumok között sok a lényegi hasonlóság és a perszonálunió, valamint a korszakban rendkívül élénk lengyel-magyar kapcsolatok ténye arra engedhet következtetni, hogy a két lengyel oklevél kiadásánál, legalábbis közvetve az Aranybulla szolgálhatott mintaként. Divékyvel szemben Bagi Dániel azonban úgy véli, hogy „nem valószínű, hogy II. András Aranybullája lebegett volna a lengyel nemesség szeme előtt Lajos királlyal folytatott huzavonáik során”, és kiemeli, hogy az Aranybullával szemben a kassai privilégium központi kérdése a trónöröklés – azt azonban ő is megerősíti, hogy kettő közt „bizonyos formális egyezések” kimutathatóak.
Ha nem is lehet tehát egyértelműen kijelenteni, hogy a kassai szabadságlevél szövegét az Aranybulla „ihlette” volna, az valószínűsíthető, hogy a középkori Lengyelország alkotmányosságának alapkövére, a korai lengyel jogtörténet egyik legfontosabb dokumentumára a magyar jogrendszer erős hatást gyakorolt. Később a jedlniai-krakkói és a mielniki privilégiumok révén a lengyel jogba bekerült az Aranybullának két másik fontos eleme is: előbbivel a neminem captivabimus nisi iure victum elve, vagyis a jogerős ítélet nélküli elfogatás tilalma, utóbbival pedig, 1501-ben a ius resistendi, vagyis az ellenállási jog – ami ekkor Európában már csak Magyarországon volt érvényben. Nem kizárt tehát, hogy Lengyelországban még a 16. század elején is érezni lehetett II. András Aranybullájának hatását.
Felhasznált irodalom
Bagi Dániel: Az Anjouk Krakkóban. Nagy Lajos lengyelországi uralmának belpolitikai kérdései. Pécs, Kronosz Kiadó, 2014.
Divéky Adorján: Az Aranybulla hatása a lengyel jogra. Századok, 1944/4-6.
Divéky Adorján: Az Aranybulla és a Jeruzsálemi Királyság alkotmánya. Akadémiai székfoglaló, Budapest, 1931.