A varsói árvák „gondviselője”, aki „gyermekeivel” ment Treblinkába

 

I. Janusz Korczak 

 

       A gyermekvédelem nagy alakja.  „Öreg Doktor” néven ismertté vált kiváló lengyel-zsidó gyermekorvos és gyermekjogi aktivista, gyógypedagógus és nagy tehetségű író volt, népszerű rádiós, egyben karizmatikus nevelő, hatalmas küldetéstudattal. A gyermekekkel együtt dolgo-zott azon, hogy felkészítse őket az életre a felnőttek világában is. Úgy oltott felelősségtudatot a gyerekekbe, hogy közben a gyermekkor varázsát se veszítsék el. Nemcsak kiváló gyermekgyó-gyász volt, hanem a lélek orvosa is, aki rendkívüli érzékenységet tanúsított az emberi szenve-dés iránt. Különleges empatikus készséggel volt megáldva, árvaházakat, gyermekotthonokat vezetett, gyermekkórházban dolgozott. Korczak nevelési filozófiájának középpontjában az az alapelv áll, hogy a gyermeket teljes mértékben fel kell ismerni, meg kell érteni lelkét és külön-leges világát, teljes mértékben el kell ismerni a méltósághoz és a szeretethez való jogát. Szerin-te a gyermekkor nem az életre való felkészülési időszak, hanem maga az élet.

        Korczak élete és életműve sok szempontból és sokféleképpen értelmezhető. Értelmezi a pedagógia, a jog gyermekjogi ága, az irodalom- és a vallástudományok is. A ’70-es években Joseph Ratzinger, a későbbi XVI. Benedek pápa párhuzamba állította Janusz Korczak és Kalkuttai Teréz anya életét, felmutatva, miként „lehet biológiai apaság és anyaság nélkül is valóra váltani az apaság és anyaság igazi lényegét.” 

 

 

      1878-ban vagy 1879-ben Henryk Goldszmit néven született Varsóban egy kiemelkedő ügy-véd fiaként, asszimilálódott zsidó családban. A Varsói Cári Egyetemre 1898-ban nyert felvételt. Orvosnak készült. 1905-ben megszerezte orvosi diplomáját, s emellett írásaival támogatta csa-ládját. Majd írói álnév gyanánt vette fel a lengyel irodalomból a Janusz Korczak nevet. 1911–12-ben igazgatója lett egy varsói árvaháznak, amit a gyermekek jogain és méltóságán alapuló elvei szerint vezetett.

      Az 1920-as ’30-as években a lengyel társadalom kiemelkedő személyiségévé vált, jelentős hírnévre tett szert az oktatásról és a gyermek fejlődéséről szóló írásai és előadásai által.

Rádiós adásai megszűntek - Jozef Pilsudski 1935-ben bekövetkezett halálát követően – Len-gyelországban az egyre növekvő antiszemitizmus miatt, de irodalmi hírneve megmaradt. 

       1940-ben Varsó többi - 350 000- zsidójával együtt a gettóba kényszerült. Az árvaház kö-vette a gettóba. 1942 augusztusában, a varsói gettó „nagy deportálás” során a nácik figyelme az árvaházakra terelődött, egyenként felszámolva azokat. Annak ellenére, hogy viszonylagos biz-tonságot ajánlottak neki, Korczak úgy döntött, hogy az árvákkal marad, és elkíséri a gyermeke-ket. Az Umschlagplatzra vezette őket, ahonnan 1942. augusztus 5-én vagy 6-án deportálták a treblinkai megsemmisítő táborba. Nem lehet biztosan tudni, miért döntött így, de írásaiban min-dig következetesen a gyermekek érdekeit helyezi mindenek elé. 1942 májusában Naplójába a következőt írta: „A város úgy dobálja nekem a gyermekeket, mint a kagylókat – én csak gond-jaimba veszem őket, és figyelek rájuk. Nem kérdezem, hogy honnan jönnek, és azt sem, hogy mennyi ideig vagy hova mennek – lesz, ami lesz.”  

 

 

       A nagyvilágban jól ismerik, s különös, eleven tisztelet övezi hazájában, Lengyelországban Janusz Korczakot. Magyarországon - nagyon megkésve - először a gyerekolvasók találkozhat-tak a nevével. Az 1969-ben magyarul először kiadott I. Matykó király című meseregényével (1923. Lengyelországban). Aztán 13 évnyi szünet után, 1982-ben jelent meg egyik legnépsze-rűbb, legnagyobb sikereket elért – Lengyelországban már 1919-ben kiadott - pedagógiai mun-kája Hogyan szeressük a gyermeket címmel. Újabb 12 év elteltével, 1994-ben az MPT kezde-ményezésére és tagjai közreműködésével adta ki két másik civil szervezet  Az „alkotmányos” pedagógus: Janusz Korczak című, a Naplóhoz hasonló terjedelmű könyvét. Ugyanezen civil szervezetek adták ki nálunk 1995-ben - Korczak 1929-ben megjelent - A gyermek joga a tisz-teletre című  gyermekjogi munkáját. 

       Az 1942-ben született  Gettónapló 2017. évi megjelenéséig újabb 12 évnek kellett eltelnie. A Napló hazai megjelentetésének éve nem véletlen: 2017 augusztusában volt Korczak és árva-házi növendékei tragikus halálának 75. évfordulója. 

 

 

 

      Korczak 1940 januárjától kezdte el írni naplóját, ami - a műfajnak megfelelően - nagyon tudatosan szerkesztett és összerendezett. Ám az akkori események miatt az első néhány oldal megírását követően a naplóírás félbeszakadt, és majd csak 1942 májusától folytatódott. Az utol-só bejegyzés dátuma 1942. augusztus 4.  A vékony kis füzet három hónap emlékeinek, gondo-latainak sokaságát őrzi. Írói bravúrnak tekinthető, hogy a szövegben – túl a napló műfaján – fellelhetjük a tartalmas életút szinte valamennyi mozzanatának felidézését, értékelését is.

      Kézzel, ceruzával és tollal írta jegyzettömbök lapjaira, de csak a géppel írt, (39 lapos, 72 ol-dalas) változata ismert, mivel az Árvaház egyik alkalmazottja rendszeresen átírta. E gépírásos változat indigóval készült másodpéldányát Janusz Korczak más írásait is tartalmazó csomaggal együtt - valószínűleg néhány nappal az Árvaház deportálása után - csempészték ki a gettóból, és juttatták el Korczak barátaihoz. Ha nem tudnánk, hogy mikor íródott a napló, és csak úgy ta-lálomra beleolvasunk, majdnem idilli kép tárul elénk:

„Május. Hűvös májusunk van idén. A mai éjszaka a legcsendesebb a csendesek között. Hajnali öt óra. A gyerekek alszanak. Tényleg kétszázan vannak. Jobb oldalon Stefa asszony, én balra az úgynevezett elkülönítőben. Az ágyam a szoba közepén fekszik. Az ágy alatt egy üveg vodka. Az éjjeli szekrényen rozskenyér és egy kancsó víz.”  

       Naplójában egyszerre leszünk külső és belső történések részesei. Párhuzamosan zajlanak a történések. Éjszakánként ír mindarról, amit fontosnak gondol az életében - nappalai a növendé-kei sorsa iránt érzett felelősségből adódó teendőkkel zsúfoltak. E kettő kontrasztjában bomlik ki élete utolsó három hónapja – 1942 májusától augusztusáig – a megszállt varsói gettóban. Az éjszaka a gondolkodás, a befelé figyelés ideje. Visszatekintés életeseményekre, reflexiók a napi történésekre. Majdnem szabad asszociációk, egy olyan ember gondolatai, akinek a körülmé-nyektől szinte függetlenül, mindig is fontos volt belső autonómiája, akinek a gondolkodásra, filozofálásra való hajlama kora gyerekkorától jellemzője volt, s ez mindig egyfajta belső sza-badságot teremtett. Volt miről gondolkodnia zsidóként, lengyelként, lengyel zsidóként. Bo-nyolult viszony, bonyolult identitás útkeresésekkel, elfogultan és elfogulatlanul, kritikusan, őszintén.  Mindezt abban a bonyolult történelmi helyzetben, amikor a függetlenség és szabad-ság csak vágy volt a porosz, osztrák, orosz fennhatóság alatt álló, szabadságától megfosztott országban. 

 

 

      Henryk Goldszmit, aki születésének évében sem lehetett biztos, hogy az 1878-ban vagy 1879-ben történt. Így ír erről Naplójában, 1942. július 21-én: „Holnap leszek hatvanhárom vagy hatvannégy éves. Apám néhány évig intézte a születési kivonatomat. Emiatt pár nehéz pillanatot is megéltem. A mama ezt büntetendő hanyagságnak nevezte: ügyvédként apámnak nem szabadott volna az anyakönyvezést halogatnia. A nagypapám után kaptam a nevem, Hersz (Hirsz). Apámnak joga volt Henryknek elnevezni, mert ő maga Józef volt… Mégis habozott és halogatott.”  

     Az apjával való korántsem egyszerű viszony már a napló elején megjelenik, amint felidézi apjának reá vonatkozó lekicsinylő, durva, sértő megjegyzéseit. Az sem véletlen, hogy naplójá-ban az apjával töltött boldog-fájdalmas időkből kisgyerekkori emlékei bukkannak fel sorra, pl. a karácsonyi ünnepek előtti bábjátékok, amit hol odahaza, hol az utcán, hol közösségi helyeken )pl. az árvaházban) néztek. 

      J. Korczak édesapja kézműves mesterségeket tanító lengyel iskolákat támogatott anyagilag, ahol zsidó gyerekek tanulhattak, mert az iskolázottság, a tanulás - szerinte - híd volt a két kul-túra között, egy lehetséges út a lengyel hazafivá váláshoz. Orvos nagyapja is hasonlóan gondol-kodó, kultúrák közötti hídépítő volt.  

      Korczak apja 1891-ben bekerül a pszichiátriára. Henryk ekkor kisiskolás még, de az őrült-ségtől való félelem végigkísérte életét. Apja halálakor, 1896-ban 17 (vagy tán 18) éves.

„Pánikszerűen rettegtem az őrültek házától, ahová édesapámat többször beutalták. Én tehát – egy háborodott fia vagyok. Tehát örökletesen terhelt. Több évtizede, mégis máig kísért olykor e gondolat. Túlságosan szeretem az őrültségeimet ahhoz, hogy ne rémítsen meg a gondolat, hogy egyszer valaki akaratom ellenére kezelni akar.”   

      A családjára történő visszaemlékezéseiben felidézi az édesanyja alakját is, aki borzonga-tóan szép történeteket mesélt az árva zsidó fiúként felnőtt dédapáról, de inkább azt tartotta szem előtt, hogy jó lengyelnek nevelje a gyermekeit – bár a tradicionális zsidó ünnepeket is megtartották a Goldszmit-házban. (Cohen, 1995). Az anya alakja rejtőzködően ott van egy fájóbb, másik történet mögött is. Korczak életrajzából ismert, hogy tífuszos betegként édes-anyja ápolta. Ő meggyógyult, de az  őt ápoló anyja belehalt a tífuszba.  

      Az ember, akinek a szabadság lételeme volt, a háborúk zűrzavarában is megteremtette magának azt a belső szabadságot, ami az íráshoz szükséges. Szembeszállt a háborúval, és nem először. Naplójában csak egy-egy félmondatnyi utalás történik a korábbi háborúkra, pedig nem egyszer volt azok részese. Úgy tűnik, a belső csönd kialakításának képességéhez a háborúk „élményei” kellettek Henry Goldszmit, vagyis Janusz Korczak számára: 1905: orosz–japán há-ború, Mandzsúria, tábori kórházi szolgálat hadnagyként, 1918: lengyel–orosz háború, a lengyel hadsereg tisztje, kijevi hadikórház, árvaházak, gyermekotthonok, orvosi és pedagógiai tapasz-talatok, ukrajnai közös árvaházi munka Kijevben a montessoris Marina Falskával, aki később majd a lengyel gyerekeknek alapít Nasz Dom néven árvaházat(1919) Varsó közelében, s ennek is pedagógiai vezetője lesz Janusz Korczak 1919–1936 között.

 

 

 „Az első hét évben épp egy ilyen szerény helyi orvos voltam egy kórházban.” (33. o.) Emlékek – emlékek – emlékek. Minden egyes ház, minden udvar. Itt zajlottak a félrubeles vizitjeim, főleg éjszaka.(48. o.)„Ingyen kezeltem a szocialisták, tanárok, újságírók, fiatal ügyvédek, még az orvosok gyerekeit is. Mindannyian haladó szelleműek.” (19. o.) „Otthagytam a kórházat az Ár-vaházért. Bűntudatom van. Először kényszerből utaztam el – háború. Másodszor Berlinbe egy évre. Harmadszor – nem egész fél évre Párizsba. A fényért, tudásért.” (51. o.) „A Doktor úr visszaemlékezései Londonról.” (64. o.) 

       Kétkedő önváddal „csavargásnak” minősíti azt az időszakot, amikor 1905 után már végzett orvosként, külföldi tanulmányútjai során a legtöbb tapasztalatot gyűjtötte. Pedig kiváló érzék-kel választotta meg mestereit, mert a kor leghaladóbb gondolkodású, legkiválóbb gyermekgyó-gyászaitól tanulhatott. Londonban, az árvaházi látogatást követően döntött arról, hogy nem ala-pít saját családot, hanem egész életét az árván maradt gyerekek felnevelésének szenteli. 33 éves volt ekkor. Ugyanannyi idős, mint az édesapja volt az ő születésekor, s talán a kettős identitás súlyos terhei és az őrült apa rávetülő árnya is hozzájárultak a krisztusi korban hozott döntésé-hez. Egy év múlva megalapította a varsói Zsidó Árvaházat.

     Korczak lelkiismerete nem viselte el, hogy emberhez méltatlan körülmények között, mo-csokban halnak meg az éhezés és a betegségek miatt végső stádiumban lévő gyerekek, amit még csak tetézett a lelketlen személyzet hanyagsága. 1942 februárjában kérelemmel fordult a Zsidó Tanácshoz, melyben 200 árvaházi gyerekének gondjai mellett a gettó legkritikusabb menhelyének kurátori teendőire is vállalkozott. Egészségét is kockáztatva mintegy 500 fő gondjait vette vállára, hadakozva a méltóbb körülmények megteremtéséért. Az alapvetően megváltozott körülmények között is igyekezett úgy működtetni az általa teremtett intézményt, mintha a háború előtti világ még létezne. A gyerekek súlyát rendszeresen megmérte, iskolai ülést tartott, magasrangúakkal levelezett, hogy élelmet szerezzen, hiszen legalább 2 hónapi ínségre számított. Figyelemmel kísérte a gyerekek vágyait, szükségleteit, motiváló megoldáso-kon gondolkodott. 

 

 

      Naplóján folyamatosan végigvonul a halál gondolata. Már gyermekként gondolkodott a halálról, s aztán orvosként és háborúkban gyakorta felmerültek a halállal kapcsolatos gondo-latai. Ő maga nem gondolt félelemmel a halára.  

 „Nehéz dolog megszületni és megtanulni élni. Egy sokkal könnyebb feladatom maradt: meghalni. A halál után megint nehéz lehet, de nem gondolok erre. Az utolsó év, hónap, vagy óra. Szeretnék tudatosan és józanul meghalni. Nem tudom, mit mondanék a gyerekeknek búcsúzóul. Sok mindent szeretnék mondani, és úgy, hogy teljes szabadságuk legyen abban, melyik utat választják.” 

       Fiatal orvosként meglepődéssel tapasztalta, hogy a gyermekek mennyire éretten és méltó-ságteljesen néznek szembe a halállal. Ezért is foglalkoztatták különösen a gyermek és a halál, a gyermek joga a halálra és az eutanázia kérdései. Ez utóbbiról hosszasabban, külön is szól a Naplóban: „Amikor a nehéz órákban a zsidó gettóban élő, kiirtására ítélt csecsemők és vének megölésének, elaltatásának tervét mérlegeltem, ezt a betegek és a gyöngék, a tudattalanok ellen intézett aljas, leplezett gyilkosságként értelmeztem.”  - írja mérlegelve az eutanázia lehetőségét, mint a gyerekjogok egyikét. Tudta, hogy a halál előszobájában élnek, de ott is emberhez méltó-an kell létezni. Szerinte a halál nem a vég, hanem egy másik élet, vagyis az élet folytatása.

     Később, a deportálások idején, a varsói gettóban volt rá példa, hogy egy orvos gyermekek-nek és súlyos betegeknek mérget adott, amikor a németek beléptek a kórházba.

„Korczak miért nem ezt választotta? Miért ment haláltáborba a gyerekekkel? Ennek a napló alapján két okát látom. Az egyik, hogy az eutanáziát nem szabad alkalmazni egy „éhségtől haldokló koldus esetében” – márpedig Korczak a gettóban a rábízott 200 gyermekkel együtt az volt: éhező koldus. A másik ok pedig az, amit szintén említ naplójában.” 

„Az életem nehéz volt, ámde érdekes. Épp ilyet kértem az Istentől ifjúkoromban. Adj nekem, Istenem, nehéz, ámde szép, gazdag, magasröptű életet.”  

      Fiatalként az Istentől „nehéz, ámde szép, gazdag és magasröptű” életet kért. Mindezt annak ellenére gondolta így és írta le, hogy az öngyilkosság kérdése 16 éves kora óta vissza-vissza-térően foglalkoztatta. 

„Nem azért létezem, hogy engem szeressenek és csodáljanak, hanem hogy én cselekedjek és szeressek. Nem a környezetem feladata, hogy engem segítsen, az én feladatom, hogy törődjek a világgal, az emberrel.”  

       Kamaszkori felismerése, hitvallása kitartott egy életre. Az emberekre, a gyerekekre figyelt folyamatosan. Naplójának utolsó előtti bejegyzése egy gyerekkori élményére rímel. Kisgye-rekként sajátos Istent képzelt el magának, akihez saját imát költött, s ezt mondta el magában minden este. Imájában azt kérte Istenétől, hogy ártatlan szívű tudjon maradni, soha ne térjen le erről a választott útról, soha ne veszítse el a helyes utat. 

      „A Napló végén (Korczak jelentőségteljesen három ponttal zárja írását, és ez amellett szól, hogy ezt szánta befejezésnek) még a német katonában is olyan embert kíván látni, aki nincs egészen tudatában helyzetének. 

        Minden és mindenki dacára olyan üzenetet küld, amely minket is kötelez:

  „ Senkinek sem kívánok rosszat. Képtelen vagyok rá. Nem tudom, azt hogyan kell.”” 

 

Felhasznált irodalom

 

 

 

 

https://epa.oszk.hu/00000/00035/00183/pdf/EPA00035_upsz_2017_09-10.pdf  122.old.  (2024.04.12.)

Janusz Korczak : A gyermek joga a tiszteletre. Flaccus Kiadó, 2017. p.250-255

https://folyoiratok.oh.gov.hu/uj-pedagogiai-szemle/janusz-korczak-eletpalyaja-a-gettonaplo-tukreben  (2024.04.12.)

Janusz Korczak : Gettónapló, / Könyv & Kávé, Budapest, 2017.,  10.o

Janusz Korczak : Gettónapló, / Könyv & Kávé, Budapest, 2017.,  78.o

Janusz Korczak : Gettónapló, / Könyv & Kávé, Budapest, 2017.,  71.o

Janusz Korczak : Gettónapló, / Könyv & Kávé, Budapest, 2017., 

https://www.tani-tani.info/korczak_gettonaplo  (2024.04.10.)

Janusz Korczak : Gettónapló, / Könyv & Kávé, Budapest, 2017., 79.o.

Janusz Korczak : Gettónapló, / Könyv & Kávé, Budapest, 2017.,

https://epa.oszk.hu/00000/00035/00183/pdf/EPA00035_upsz_2017_09-10.pdf  (2024.04.10.)

Janusz Korczak : Gettónapló, / Könyv & Kávé, Budapest, 2017., 71.o

Janusz Korczak : Gettónapló, / Könyv & Kávé, Budapest, 2017., 76.o

Janusz Korczak tanulmánykötet. Flaccus Kiadó, 2022. 138.o