Az Ó- és Újszövetség iratait olvasók számos alkalommal találkozhatnak a szegénység fogalmával az egyes bibliai könyvekben hasonlóan a szegények és szegénygondozás kifejezésekkel. Szegénységről beszélhetünk, ha hiányt szenvedünk az élet fenntartásához szükséges javakban, így jelesül élelemben, ruházatban, esetenként lakóhelyben. Többször is megfigyelhetjük, hogy a szegénység egyre erőteljesebben jelenik meg a személy életében. ilyen esetekben beszélhetünk úgynevezett koldusokról. A Magyar Katolikus Lexikon szerint a héber nyelvben 5 kifejezéssel lehet kifejezni a szegénység sokféleségét, amely kifejezések olvashatók több ószövetségi könyvben, így a Zsoltárok könyvében az „ebjón”, ami szorongatott adóst, valamint a prófétáknál az „ani”, ami eladósodott szegényt jelent.
A szegénység nem csak az anyagi javak hiányát jelenti, hanem a szabadság korlátlan elnyerését. Bizonyos esetekben ez a szegénység teljes mértékben azonos a gazdagság fogalmával, annak legmagasabb fokával. Ez a fajta szegénység krisztusi erényként jelenik meg több szent életében is, akik Isten szent jelenlétében élnek, szeretnek, tevékenykednek, szenvednek, és ettől boldognak érzik magukat. Ezt a krisztusi erényt nevezzük lelki szegénységnek.
Árpád-házi Szent Kinga a magyar történetírók szerint 1224. március 5-én született, Esztergom földjén. Életének első négy évét a Magyar Királyság területén töltötte. Születése előtt Laszkarisz Mária, IV. Béla király bizánci származású felesége és Magyarország méltóságos királynéja a templomba ment és segítségért kezdett könyörögni a Szűzanyához, mert úgy érezte, hogy elviselhetetlen terhet hordoz méhében és ennek következtében halál fenyegeti. A Szent Kinga-életrajz szerzője, Wojciech Kętrzyński leírja, hogy a könyörgés után Laszkarisz Mária isteni hangot hallott. „Ne félj, Mária, mert méhed terhétől, amelytől, mint szerencsétlenségtől félsz, rám támaszkodva megszabadulsz, lányt szülsz határtalan örömödre, sok léleknek pedig megerősítésére és különleges megsegítésére.” Cecylian Niezgoda Szent Kinga című életrajzi művében felhívja figyelmünket arra, hogy a királylánynak a szentségre a tisztaság erénye által való kiválasztását születésekor az is jelezte, hogy a szülés alatt Laszkarisz Mária kimondhatatlanul nagy örömet érzett. Mindenki csodálkozott azon, hogy Kinga Assisi Szent Klárához hasonlóan megkapta a könnyek adományát, így nem kellett születése után megmosdatni, hiszen a természet ellenére kimondhatatlan tisztaságtól fénylett. Egyes leírások szerint a királylány első szavait a kereszteléskor mondta ki, az akkori esztergomi érsek, Tamás előtt. Kinga első szavaival már Máriát dicsérte, amit csodaként értelmeztek a jelenlévők. Az életrajzírók fontosnak találták leírni, hogy miután a Szent Keresztségben részesítették, egészen addig meg sem szólalt, ameddig a természet rendje azt meg nem engedte neki. Édesanyja, Mária bizánci származása révén Kingát már csecsemőkorban részesítették a szentáldozásban a keleti Egyház szokásainak megfelelően, kétszínben. Erre a cselekedetre utal a legtöbb életrajzban fellelhető „Calix Corporis Christi” kifejezés, ami annyit tesz, hogy „Krisztus Testének kelyhe”. Születésétől az ötéves koráig tartó időszakot a történészek a „tökéletesség cselekedetei” idejének nevezik. Nem csoda, hiszen ekkor több olyan esemény is bekövetkezik a királylány életében, ami szokatlan volt, sokszor ezek a cselekedetek váltották ki a királyi udvar csodálkozását. Első a cselekedetek között a böjtölés kétféle formája. Az isteni officium és a szentmise ideje alatt sohasem aludt és nem kért ennivalót, valamint hetente két napon is böjtöt tartott. A róla írott breviáriumban olvasható, hogy szerdán és pénteken tartott böjtöt. Ezeken a napokon csak esténként szopott dajkája melléből. Ezt a Szent Miklósnál látott böjtöt, amely egész életét végig kíséri, először nála említik. A másik ún. tökéletességi cselekedet Kinga vallási buzgósága volt. A korabeli írások szerint szemét a szentmisék alatt mindig az ég felé emelte, valamint a csecsemők jelenlétében bemutatott szertartások alkalmával könnyek töltötték el. Miután megtanult járni, minden társnőjét a kápolnába vezette, ahol önmagát teljesen átadta az imádkozásnak. Többször előfordult, hogy társait imára, térdelésre vagy arra ösztönözte, hogy keresztalakban feküdjenek a földre. Ezek a cselekedetek folyamatosan fejlődtek, köszönhetően annak, hogy a királyi udvarban rengeteg – főként ferences rendi – szerzetes fordult meg.
Ötéves korában küldöttség érkezett lengyel földről, V. Boleszláv vezetésével, melynek célja a lánykérés volt. Ekkor történik, hogy a kérésnek megfelelően Lengyelországba küldik Kingát, hogy tanulja a lengyel nyelvet és a kultúrát. Édesapja és édesanyja nem titkolt szándéka az volt, hogy lányuk menjen feleségül Boleszlávhoz, melynek elsősorban politikai okai voltak. Bár Boleszláv örökölte a krakkói és szandomíri fejedelmi széket, IV. Béla a II. Incének 1254-ben küldött levelében így fogalmaz: „Egyszersmind megjegyzem, nagy fájdalmaim oka, hogy lányaim nem egyenlő rangú házassága saját királyi méltóságomon csorbát ejtett”. A házasságkötés előtt Kinga és Boleszláv fejedelem meglátogatja a magyar királyi párt. Pál comesnél közös lakomán vettek részt, amikor egy csapat a magyar király, IV. Béla életére tört. A legenda szerint a király lánya hirtelen 30 éles kardot vett ki a támadók kezéből, majd átadta azokat a magyar seregnek. Ennek láttán a támadók hátat fordítottak, majd futásba kezdtek. A látogatás alkalmával bejelentik, hogy Boleszláv eljegyezte Kingát, így hamarosan sor kerülhet az esküvőre, amelyet Krakkóban, a fejedelemi központban tartanak. A magyar uralkodó kitörő örömmel fogadta a hírt, hiszen ez egy újabb gazdasági-politikai kapcsolat megszületését is jelentette. Az eljegyzés alkalmával Kinga elmondta Boleszlávnak, hogy ő Istennek ajánlotta magát, így örök szüzességben fogja élni életét. Habár abban a pillanatban úgy tűnt, Boleszláv elfogadta a döntést, ezt többször próbálta elfeledtetni. 1239-ben sor került a házasság megkötésére a waweli katedrálisban, Krakkó városában. Azon a napon Boleszláv többször említette Kingának, hogy a szentség megkötésével lehetőségük lesz a gyermekvállalásra, de a fejedelemasszony ellenezte, és továbbra is tartotta magát fogadalmához. Boleszlávnak idő kellett ahhoz, hogy elfogadja felesége döntését, de később a József-házasság egyfajta pecsétjeként V. Boleszláv fejedelem is szüzességi fogadalmat tett. Ettől kezdve egyfajta ragadványnévként a fejedelmet szemérmes Boleszlávként említik tovább a történetírók.
1241-ben a tatárok elérték Lengyelország és Magyarország határvidékét, és hatalmas pusztítást végezve végigrohantak az országokon. Amikor Kinga látta, hogy elmúlt a veszély, hazalátogatott Magyarországra, ahol találkozott apjával. Béla megmutatta lányának az országot és megjegyezte, hogy a tatároknak nevezett mongolok kivonulásával nem ért véget a küzdelem, hiszen csapataik vissza fognak térni és ismét nagy pusztítást fognak végezni. Kinga Lengyelország megerősítése végett adományokat kért apjától. A király aranyat kínál lányának, aki ezt visszautasítja, majd a leírások szerint válaszában azt mondja, „mit ér az arany egy olyan országban, ahol nincs só?”. Kinga ezen szavak kimondása után apjától bányászokat és sóbányát kér, hiszen Lengyelországban akkoriban még nem volt. Béla látva lánya igyekezetét, neki ajándékozta a máramarosi, valamint az aknaszlatinai bányákat. Máramarosra ellátogatva a birtoklás jeleként Kinga a tárnába dobta gyűrűjét. Visszatérve Lengyelországba kéri a bányászokat, hogy nyissanak tárnákat az országban. Ők engedelmeskednek a fejedelemasszonynak, majd kérésére hamarosan megnyitották a bochniai bányát. Kinga nemsokkal később, 1257-ben megkapta a szandeci földet, ami közvetlen szomszédságában állt a Magyar Királyságnak. Csak a Tátra csúcsai választották el egymástól a két országot. Szandec városában alapít a királylány ferences férfi és női közösséget is. A klarissza rendnek Kinga hatalmas adományokat tett. A fejedelemasszony és férje közös vagyonából később felépítették (1273) a kolostor épületét is.
Nemsokkal később a második tatár betörés (1259) is megtörténik. Ekkor Kinga a szerzetesnővérekkel együtt menekült a Pieninekbe, ahol menedéket talált. Néhány nap elteltével Kinga és a szerzetesnővérek egy csoportja visszament Szandecba. 1279-ben a királylány férje, Boleszláv meghalt, akinek temetésén felesége már a klarisszák fekete habitusában vett részt. A magyar történetírók szerint itt mutatkozik meg, hogy életükben mekkora szerepet játszottak a királyi udvarban is jelenlévő szerzetesek. A belépést követően örökfogadalmat tettek húgával Jolánnal, és életüket szegénységben élték. 1284-ben Kingát megválasztják a rend főnöknőjének. A Lengyel Hagiográfia szerint innentől kezdve nevezik a rend főnöknőit fejedelemasszonynak. 10 hónapnyi betegeskedés után Árpád-házi Kinga Szandecban hunyt el, 1292. július 24-én.
Írta: Takács Zoltán Balázs
A borítóképen ábrázolt mozaik a krakkói Isteni Irgalmasság Bazilikájának magyar kápolnájában található Magyar szentek és boldogok mozaiksorozat részlete, Puskás László munkája. A kép forrása: Thaler Tamas - A feltöltő saját munkája, CC BY-SA 4.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=39516907
-----------------------------------------------------------
Felhasznált irodalom
http://lexikon.katolikus.hu/S/szeg%C3%A9nys%C3%A9g.html (letöltve: 2023.11.18. 18:09)
Dr. Papp Miklós: A Papp válaszol, 777 Közösség Egyesület, Budapest, 2019.
Niezgoda, Cecylian OFMConv: Szent Kinga, Agapé, Szeged, 2003.
Florek, Mateusz: „Sól, co nigdy nie wietrzeje”. Cnoty Sw. Kingi, Biblos, Tarnów, 2019.
Witkowska, Aleksandra OSU: Kinga, Kunegunda. In: Hagiografia Polska, I. kötet, Poznan, 1971.