Lengyelország napjaink egyik legvallásosabb európai országa, a katolikus valláshoz és egyházhoz való kötődését a lengyel identitás szerves részének tekinthetjük. Az ország lakosságának megközelítőleg 87%-a római katolikus[i], akiknek 38,2 %-a a vasárnapi szentmiséken is rendszeresen részt vesz, ez az arány a tarnówi, a rzeszówi és a przemyśli egyházmegyében pedig a 60-70%-ot is eléri.[ii] Wojciech Sadlon atya, a lengyel egyház statisztikai hivatalának igazgatója szerint „észrevehető, hogy az emberek egyre kevésbé nyitottak a spirituális dimenzió felé, ugyanakkor szinte minden lengyel kötődik a katolicizmushoz.”[iii] A statisztikai adatok alapján a vallásukat gyakorló, szentségekhez járuló katolikus hívek száma viszonylag stabilnak tekinthető.
Honnan táplálkozik a lengyel nép katolicizmushoz való erős kötődése, milyen történelmi-társadalmi folyamatok járultak hozzá e kapcsolat kialakulásához? Milyen szerepet töltött be a katolikus egyház a 20. század totalitárius rendszerei, különösen a kommunista rendszer időszakában?
A lengyel nemzeti öntudat és a katolicizmus összekapcsolódása
A vesztfáliai békét követően kialakuló új világrendben az európai államok berendezkedése többnyire az abszolutizmus felé hajlott. Az egyház – úgy a katolikus, mint a protestáns államokban a reformált egyházak – a legtöbb országban az abszolút államhatalom részévé, szövetségesévé vált. Az 1569-es Lublini Unió révén létrejött Lengyel-Litván Államszövetség ugyanakkor kivételt jelentett: az abszolutista berendezkedéssel szemben a decentralizáció, az államegyházakkal szemben a vallási tolerancia jellemezte, mely a békés együttélés és vallásgyakorlás lehetőséget kínálta a katolikusok, evangélikusok, ortodoxok, zsidók és egyéb kisebb vallási közösségek számára. Az egyes vallási közösségek többnyire egységes etnikumú híveket tömörítettek, „a lengyelek katolikusok voltak, a zsidók a judaizmust vallották, a ruténok az ortodox egyházhoz tartoztak, a tatárok az iszlámot gyakorolták, az örmények monofiziták voltak, és nagyon sok litván paraszt, bár titokban, de pogány isteneket imádott.”[iv]
Az ellenreformáció ezen etnikai-vallási megoszlásra alapozva igyekezett ugyan nemzeti hangvételt adni a vallás kérdésének, ám ezen igyekezet sikertelennek bizonyult. „A 16. században az ellenreformáció minden erőfeszítés ellenére a vallás, legalábbis ha a lengyeleket nézzük, és a nemzeti lét külön problémaként léteztek tovább. A szakadárokhoz hasonlóan, akik nem hoztak létre saját politikai pártot és a társadalomtól elkülönült csoportot sem alkottak, a kálvinisták és az áriánusok a katolikusokkal együtt, minden kétséget kizáróan, egy nemzetet alkottak.”[v] A 17. században politikai válságok következtében a felekezeti megosztottság a politika kereszttüzébe került, ami a korábbi tolerancia megszűnését jelentette. A belső stabilitás hiánya és különösképpen a regionális erőviszonyok következtében Lengyelország a 18. század második felére elveszítette államiságát: a lengyel területeken az ortodox Oroszország, az evangélikus Poroszország és a katolikus Ausztria osztozott meg.
Az elveszített államiság visszaszerzésére irányuló törekvések időszakában a katolikus vallás nemzetépítő és identitásőrző szerepe felértékelődött. „A lengyel katolicizmus a 19. században nem a felülről irányított államalakítás, hanem az idegen hatalmak ellen irányuló, alulról kiinduló ellenállási mozgalmak formájában vált nemzetivé.”[vi] Különösen az ortodox és protestáns hatalmakkal szemben a katolicizmus a politikai különállás jelképévé vált, a lengyel nemzetiség és a katolicizmus összefonódása elsősorban az elnémetesítő (Kulturkampf), valamint az orosz elnyomó politikára nyújtott válaszreakcióként értelmezhető.[vii] A romantika művészete emellett kiváló táptalajául szolgált a lengyel messianizmus terjesztésének, és ezáltal a lengyel és a katolikus fogalmak összemosásának: a korabeli szövegek, versek, képek Jézus szenvedéstörténetét a lengyel nép sorsának metaforájaként alkalmazták. Mickiewicz, Słowacki és társaik munkássága jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy „a 19. század folyamán a katolicizmus, a romantikus nacionalizmus és a szláv messianizmus sajátos lengyel »civil vallássá« olvadt össze.”[viii]
A katolikus egyház fejét jelentő pápaság ugyanakkor az uralkodók legitimitásának tiszteletben tartását hirdette. A 18-19. századi vatikáni álláspontot kiválóan szemléltetik XVI. György pápa szavai: „…az Isten által adományozott hatalomnak való engedelmesség olyan abszolútum, amit senki sem hagyhat figyelmen kívül, kivéve, ha netán olyasmire akarják az embert kényszeríteni, ami Isten vagy az Egyház törvényei ellen való.”[ix] A lengyel klérus sok esetben ezzel összhangban hirdette az uralkodó hatalmának tiszteletét, és a felebaráti szeretet gyakorlását tekintet nélkül az etnikai és vallási különbségekre. Más papok, különösen az alsóbb szintű papság ugyanakkor az államiság visszanyerésére irányuló törekvések, a függetlenségért vívott harc oldalára állt. Karol Skórkowski krakkói püspök nyíltan a felkelés sikeréért való imára bíztatta híveit és az egyházmegye papjait, melynek következtében Moszkva hatására XVI. György pápa megfosztotta hivatalától. A lengyel papság szerepe ugyanakkor elsősorban a lengyel kultúra megőrzésében volt kiemelkedő: az egyház garantálta a nemzeti közösség meglétét a lelkipásztori feladataik - az orosz hatóságok által több esetben oroszellenesnek ítélt – ellátásával, a hazafias imák, egyházi dalok erősítették az összetartozás értékét, a papok és segítőik által működtetett titkos iskolák fontos szerepet játszottak a lengyel kultúra továbbörökítésében.[x]
Az első világháborút követően létrejött független lengyel államban ugyan meggyengült az egyház és nemzet kapcsolata, de a második világháború, a nemzetszocializmussal szembeni ellenállás újra a nemzethez kapcsolta a katolikus egyházat.
Katolicizmus és nemzettudat a szocializmus éveiben
A második világháborút követően a lengyel kommunista párt nem tudta saját legitimációját az antifasizmus hagyományának kisajátításával biztosítani, ugyanis a katolikus egyház nemzetszocializmussal való szembenállása megkérdőjelezhetetlen volt. Az egyháznak az államhatalom támogatójává való beszervezése – ahogy erre Romániában sor került – elképzelhetetlen volt, így a kommunista rezsim az egyház társadalmi szerepvállalásának ellehetetlenítésére törekedett. A Vatikánnal korábban kötött egyezmény felmondásával a lengyel katolikusok Vatikántól való elszakítása volt a rezsim célja, álkatolikus szervezeteket hoztak létre a hívők egységének megtörésére, sor került a hitoktatás beszüntetésére, a papság tömeges letartóztatására és koncepciós perekbe való vonására is.
Míg azonban ezen törekvéseik sikeresnek minősültek többek között Magyarországon, a lengyel katolikus egyház meg tudta őrizni autonómiáját. Vezetőik az egyház vallási és társadalmi szerepe mellett elköteleződve, az egyház iránti elhivatottság által vezérelve, annak érdekei mellett kiállva törekedtek a szocialista rendszerrel való kompromisszumra. Stefan Wyszyński bíboros, a 20. századi lengyel egyháztörténet kiemelkedő alakja jelentős szerepet vállalt a hitoktatás, a börtönökben és kórházakban végzett lelkipásztori tevékenység újbóli engedélyezésének kiharcolásáért és az egyházi függetlenség visszaállításáért. Tevékenysége középpontjában az egyház, a katolikus közösség életben tartása állt: az 1966-os millenniumi ünnepségek, és az azt 10 évvel megelőző felkészülés, az ún. Nagy Kilenced (Wielka Nowenna), számtalan nemzeti és egyházi ünnepség, tömeges zarándoklatok nagy tömegeket mozgósítottak, ezáltal megerősítve a lengyelekben a vallási és nemzeti összetartozás érzését. „A »Wielka Nowenna« sikere abban mutatkozott meg, hogy az állam gyakorlatilag teljesen elvesztette a legitimációs harcot az egyházzal szemben, az egyház újra az egyetlen, támasztékot nyújtó intézménnyé vált Lengyelországban a társadalom számára, hívők és nem hívők között egyaránt.”[xi]
A kommunista hatalom számára a helyi egyház Vatikántól való elszakítása kulcsfontosságú volt. A Vatikán ugyanakkor a keleti politikája központi tényezőjeként tekintett Lengyelországra, többször is kinyilvánították VI. Pál pápa Lengyelországba való látogatásának szándékát, amelytől azonban a lengyel pártvezetés minden alkalommal elzárkózott. Karol Wojtyła (II. János Pál) pápává választása kettős reakciót váltott ki az állampárt apparátusában. Egyrészt fennállt az a vélemény, mely szerint a Wyszyński bíboros nyomában járó „Karol Wojtyła jobb számunkra Rómában, mint Lengyelország jövőbeli prímásaként itt,”[xii] másrészt a lengyel pápa léte a Vatikán-politika enyhítésére kényszerítette a rendszert. Míg korábban VI. Pál pápa látogatását több ízben visszautasították, a lengyel állampolgár II. János Pál pápával szemben ezt már nem tehették meg. 1979. júliusában a pápa tehát Lengyelországba látogatott. Pavlov tábornok, a KGB varsói rezidenciájának vezetője szerint „ez a látogatás kevésbé vallási, inkább politikai volt, támogatást nyújtott a politikai ellenzéknek, a Karol Wojtyła által Lengyelországban energikusan folytatott sokéves ellenzéki tevékenység megerősítése volt.”[xiii] Bár a hatalom igyekezett a látogatásnak diplomáciai jelleget adni, ez sikertelennek bizonyult. A pápai látogatás megerősítette a lengyel nép öntudatát, „felszabadította a lengyelekben a nagy testvériség és az egység érzését. Lehetőséget adott, hogy demonstrálják az egyházzal való széles szolidaritást. És reményt adott nekik, hogy a hitük elég erős ahhoz, ahogy legyőzzék a félelmet és az elnyomást.”[xiv]
Összegzés
A katolicizmus és a lengyel nemzettudat erős összefonódása tehát a történelmi-társadalmi folyamatokra való reakció folytán alakult ki. A katolikus egyház közösségformáló szerepe és a hatalommal szembeni kompromisszumkereső kiállása az állampárti időszakban, majd a lengyel ellenzéki mozgalomban betöltött szerepe a lengyel társadalmi-politikai élet fontos tényezőjévé emelte az egyházat. A keresztény értékekhez való kapcsolódás így a rendszerváltást követően is a politika színterén maradt, visszaköszönt többek között a keresztény értékek alkotmányba történő beemelésében, az egyházi házasságkötés elismerésében, a hitoktatás és az abortusz szabályozásában.
[i] Eurydice Network (2019) Poland, Population: Demographic Situation, Languages and Religions, url: https://eacea.ec.europa.eu/national-policies/eurydice/content/population-demographic-situation-languages-and-religions-56_en (letöltés dátuma: 2020.08.07.)
[ii] Vatican News (2020) A lengyel katolikusok stabilan vallásosak: vasárnapi szentmise, elsőáldozás és szentségi házasságok, url: https://www.vaticannews.va/hu/egyhaz/news/2020-01/a-lengyel-katolikusok-stabilan-vallasosak.html (letöltés dátuma: 2020.08.07.)
[iii] Magyar Kurír (2018) Szinte minden lengyel kötődik a katolicizmushoz – A helyi egyház statisztikai adatai 2016-ról, url: https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-lengyel-helyi-egyhaz-statisztikai-adatai-2016-rol (letöltés dátuma: 2020.08.07.)
[iv] Janusz Tazbir (1984) Lengyel nemzettudat a 16. – 17. században. Világtörténet 1984/4, 45. oldal, url: https://tti.btk.mta.hu/images/kiadvanyok/folyoiratok/vilagtortenet/vt_1984_4/tazbir.pdf (letöltés dátuma: 2020.08.07.)
[v] Uo. 46. o.
[vi] José Casanova (ford. Hidas Zoltán, 2004) A katolikus Lengyelország a kereszténység utáni Európában. 2000 Irodalmi és társadalmi havi lap 2004/12, url: http://ketezer.hu/2004/12/a-katolikus-lengyelorszag-a-keresztenyseg-utani-europaban/ (letöltés dátuma: 2020.08.07.)
[vii] Culture.pl (Mikołaj Gliński, 2016) When Poland Became Polish – An Interview with Geneviève Zubrzycki, url: https://culture.pl/en/article/when-poland-became-polish-an-interview-with-genevieve-zubrzycki (letöltés dátuma: 2020.08.07.)
[viii] José Casanova (ford. Hidas Zoltán, 2004) A katolikus Lengyelország a kereszténység utáni Európában.
[ix] XVI. György: Cum primum (1832. június 9.) alapján Porter-Szűcs Brian (2014): A lengyel szélsőjobboldal és a római katolikus egyház. Múltunk 2014/2. 9-10. o. url: http://www.multunk.hu/wp-content/uploads/2017/01/porter_szucs_14_2.pdf (letöltés dátuma: 2020.08.07.)
[x] Ted Weeks (2011) Religion, nationality, or politics: Catholicism in the Russian empire,1863–1905. Journal of Eurasian Studies 2011/2 url: https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S1879366510000412 (letöltés dátuma: 2020.08.07.)
[xi] Mitrovits Miklós (2007): II. János Pál pápa első lengyelországi látogatása – a lengyel pápa a lengyel és a szovjet dokumentumok tükrében (1978─1980). Kút 2007/1-2. 149. o. url: https://core.ac.uk/download/pdf/42930143.pdf (letöltés dátuma: 2020.08.07.)
[xii] Uo. 150. o.
[xiii] Uo. 155. o.
[xiv] Uo. 154. o.