Rövid séta Kelet-Lengyelországban, a Lublini vajdaságban
Nem csak a személyes élményeimet szeretném papírra vetni pár sorban, hanem a város bemutatását, hétszáz éves történelmének jelentősebb állomásait is, leginkább a középkorra fókuszálva. Kívánom, hogy a kedves olvasó ne csak megismerje, hanem kedvet kapjon, és csodálja meg ezt a települést és a környékét. Igyekeztem a pályázati kiírásnak megfelelően egy szó szerint tudományos-ismeretterjesztő cikket megírni. Benne lesznek a személyes élményeim is, a város jelenlegi bemutatása, és történelemtanárként az olvasó elé kívánom tárni a múltat is.
Nagyon sokat gondolkoztam a címadáson. Három éve, 2017 nyarán sikerült két hónapot eltöltenem az Erasmus+ ösztöndíjprogram keretében ebben a festői környezetben, amely akkor ünnepelte megalakulásának 700. évfordulóját (1317-2017). Éppen ezért találó a cím, de adhattam volna neki azt is akár, hogy ’Az ezerarcú város’, vagy például azt, hogy ’Az inspiráló Lublin’. Miért? – tehetnénk fel a kérdést.
A település minden téren Kelet-Lengyelország valóságos gazdasági és szellemi központja, melyet több száz éves múltja tesz azzá. Lublin a legrégebbi lengyel települések egyike, jelenleg az ország kilencedik legnagyobb városa, közel 350 ezer lelket számláló település. Már a 6. században éltek itt, híres vásárokat tartottak, és a 12. században várkapitánysággal rendelkezett. A lengyel államalapítás (966) utáni határ közelében feküdt. Forrásokban hamarabb lehet olvasni a jelenlegi Lubelskie tartomány központjáról, de városi jogokat 1317-ben I. Lokietek Ulászló királytól kapott. 1341-ben Nagy Kázmér győzelmet aratott a tatárok felett a település közelében, nem sokkal később pedig várfallal vették körbe a várost. IV. Jagelló Kázmér király 1474-ben Lublint jelölte ki a Lublini vajdaság központjának.
A város virágzásnak indult a 15-16. században, annak következtében, hogy itt haladt keresztül a Fekete-tengert Nyugat-Európával összekötő út. Ennek eredménye a gyönyörű műemlék központ. A 15. században a világhírű krakkói egyetem hallgatói és professzorai között számos lublini volt. A vajdasági központ számtalan jeles személyt nevelt ki, adott a tudományoknak. Művészetbarátként leginkább ezen a területen vizsgálódtam. Biernat z Lublina volt az első írójuk a középkorban, akinek köszönhetően innentől kezdve csak lengyel nyelvű művek születtek. Mások mellett a késő reneszánsz 16. századi költője, Sebastian Fabian Klonowic is itt alkotott, aki mindemellett városi hivatalnok is volt, és többször polgármesterré választották Lublinban.[1] A lublini uniót itt kötötték meg 1569-ben, mely egyesítette a lengyel királyságot és a litván nagyfejedelemséget.
A XVII. században a várost a támadások és a járványok majdnem elpusztították. Kétszáz évig éhínséges időszak következett a település életében. Idegen betörések, betegségek csökkentették a lakosság számát és a város erejét. A lengyel felvilágosodás idején kelt új életre a település. A templomokat, épülteket, lakóházakat restaurálták, újjáépült a városháza, és az utcákat is elkezdték burkolni. Később, Varsó felszabadításáig, a második világháború végén egy rövid ideig Lublin a főváros szerepét is betölthette.
Várának lakótornya a 13. századból való, a gótikus várpalota 1341 után épült, a 14. század elején reneszánsz stílusban bővítették, majd az 1820-as években börtönné építették át. A várkápolna, a gótikus Szentháromság-templom és a falképek 1418 körül készültek, sajátos ortodox stílusban. A város gyöngyszemének tartják, és az egyik legjelentősebb és legjobb állapotban megmaradt műemlék, mely a 15. században készült.[2] Jelenleg múzeum van a várban, melyben világi és vallási néprajzi gyűjtemény található.[3] A belváros határán áll a Litván tér, Józef Piłsudski lovas szobrával, de 1826 óta itt magasodik a lengyel-litván unió emlékoszlopa is. A 17. században épült karmelita kolostor a lublini reneszánsz egyik legékesebb példája.[4]
A 20. század első felének zsidóüldözései Lublint is érintették. A település a kelet-lengyelországi zsidóság nem hivatalos fővárosa volt, mely a második világháborúval ért véget. A németek a megszállás alatt itt létesítették az úgynevezett „Majdanek” koncentrációs tábort, melynek a helyén jelenleg kiállítás található.[5]
A nehézségek ellenére a vajdasági központ infrastrukturális fejlődésen ment keresztül, napjainkban pedig a helyiek egy élhető, modern, jól felszerelt, szép parkokkal teli településen élhetik mindennapjaikat, és örömüket lelhetik a csodaszép óvárosukban, miután a híres, történelmi kapujukon átmennek.
A 14. században épült Krakkói-kapun (Brama Krakowska) átkelve, a Grodzka utcára lépve elénk tárul a történelem. Lábaink alatt érezzük a hétszáz év munkáját és lehengerlő épületeit. A várig eljutva kissé lejtős úton megyünk végig, ami azért is nagyszerű dolog, mert a kellemes sétában csak a szemünket kell legeltetnünk.
A macskaköves utcán áthaladva megpillanthatjuk a régi városházát, és a kis zegzugos mellékutcák csodaszép templomokat rejtenek. Nem elhanyagolható a gasztronómia sem. A sétálón áthaladva fergeteges kulináris élményekben lehet részünk. Minden bárban, étkezdében megkóstolhatjuk Lengyelország nemzeti italainak egyikét, a sört, amely egy nyári délután igen jól tud esni. A helybéliek büszkék arra, hogy városuk gyárának, a Perlának a sörét kínálhatják a turistáknak. Bárhova betérve elég a közismert, baráti mondatot elsütni, és a második sör talán már ingyen jár: „Polak, Węgier, dwa bratanki...”
Kiváló ízvilággal és fűszerezéssel tálalják elénk hazai specialitásukat, a céklalevest is, továbbá a lublini cebularz is isteni. Ez egy helyi különlegesség, a környékbeli emberek egyik kedvenc étele. A lángoshoz hasonló, annyi különbséggel, hogy hagyma, és hagymakrém van a tetején. Kihagyhatatlan a megkóstolása, ha valaki a városba látogat.
Lublin nem a világ végén van, körülbelül 400 kilométerre található a magyar-szlovák határtól. Temérdek park és tér ékesíti és színesíti a város összképét, sőt egy gyönyörű víztározó is van a település külterületén, mely mellett erdő található. Kiváló lehetőséget nyújt ez egy esetleges bográcsozásra, és a társas kapcsolatok elmélyítésére. Nyáron világhírű fesztiválok, rendezvények fogadnak. Ilyen például a Jagelló-vásár (Jarmark Jagielloński), ahol Kelet-Közép-Európa árusai kínálják számunkra jobbnál jobb portékáikat, vagy egy nemzetközileg elismert bűvésztalálkozó, melyen a gömbforgatóktól kezdve a tűzhányókon át a zsonglőrökig mindenki megtalálhatja a számára kedves programot (Carnaval Sztukmistrzów). Említésre méltó még az évente megrendezésre kerülő jazzfesztivál is. A Lublini vajdaság székhelyén öt felsőoktatási intézmény van, ezért a lengyelek gyakran emlegetik egyetemvárosként.
Pályaművem alcíme: Rövid séta Kelet-Lengyelországban, a Lublini vajdaságban. Szándékosan adtam alcímet a munkámnak. A régióban járva még jobban elénk tárul testvérországunk. A „kisvárosoknak” teljesen más a pezsgésük. Szerencsére én nem estem abba a hibába, amibe a legtöbb turista, hanem meglátogattam néhány falvat is. Sokan azt hiszik, hogy egy kirándulás során csak a célpont, a központ az érték (Krakkó, Lublin, Varsó…). Helytelen nézet ez, hiszen az igazi lengyel vendégszeretetet és a két ország barátságát a kistelepüléseken élők még jobban érzékeltetik velünk. A Lublini vajdaságnak is sajátossága, hogy egyedi népviselettel és tánckultúrával rendelkezik, a térségben nemzetközi táncfesztivált rendeznek, sőt a legtöbb falunak önálló gasztronómiája is van. Bármely Lublin melletti település meglátogatását meleg szívvel ajánlom, de a városok kedvelői számára kihagyhatatlan úti cél Zamość. Festői óvárosa a világörökség része.
Sokan azt vallják, hogy a Dél-Lengyelországban élők „magyarbarátabbak”, jobban ismerik a magyar történelmet és Magyarországot, mint az északabbra élők. Általában ezt történelmi szempontokra alapozzák. Több jeles személyünk Krakkó környékén élt, uralkodott, esetleg raboskodott... Így pozitív csalódás volt számomra, hogy az itteni emberek ennek az ellenkezőjét bizonyították: ismerték Bem magyarországi hadjáratait; Nagy Lajost, közös királyunkat; Petőfit; de még a magyar konyhában is otthon voltak. Ettek bográcsgulyást, töltött káposztát, és örömmel mesélték a férfiak, hogy bizony a szatmári szilvapálinka is lecsúszott már a torkukon, sőt nagyon sokan a Balatonon és Hajdúszoboszlón nyaraltak. Sokat járnak nálunk, szeretnek minket, és ők is erőt merítenek a két ország közös gyökeréből.
Gondolatomat a lengyel-magyar barátság mottójával szeretném zárni:
"Polak, Węgier, dwa bratanki
I do szabli, i do szklanki
Oba zuchy, oba żwawi
Niech im Pan Bóg błogosławi."
"Lengyel-magyar két jó barát
Együtt harcol s issza borát
Vitéz s bátor mindkettője
Áldás szálljon mindkettőre."
Felhasznált források
[1] D. Molnár István: Lublin és vidéke a lengyel kulturális és irodalmi életben. 379-285
(https://dea.lib.unideb.hu/dea/bitstream/handle/2437/234634/1994_II_03_379_385.pdf?sequence=1 (2020-07-19)
[2] Jolanta Zuk-Orysiak: A lublini Szentháromság-kápolna bizánci-orosz freskói és restaurálások története. A Debreceni Déri Múzeum évkönyve 2008-2009, Debrecen, 2009. 153.
[3] Dr. Sipos László: Titkot rejtő városok, Műemlékvédelmi, művészeti-és kultúrtörténeti írások. 1999-2012, Örökségünk Könyvkiadó, 2013, 78.
[4] Uo. 79.
[5] https://www.lengyelorszag.travel/hu/varosok/varosok/lublin-%E2%80%93-az-inspiralo-varos (2020-07-21)
Molnár István: Lublin és vidéke a lengyel kulturális és irodalmi életben. 379-285
https://dea.lib.unideb.hu/dea/bitstream/handle/2437/234634/1994_II_03_379_385.pdf?sequence=1 (2020-07-19)
Jolanta Zuk-Orysiak: A lublini Szentháromság-kápolna bizánci-orosz freskói és restaurálások története. A Debreceni Déri Múzeum évkönyve 2008-2009, Debrecen, 2009. 153.
Dr. Sipos László: Titkot rejtő városok, Műemlékvédelmi, művészeti-és kultúrtörténeti írások. 1999-2012, Örökségünk Könyvkiadó, 2013, 78.
https://www.lengyelorszag.travel/hu/varosok/varosok/lublin-%E2%80%93-az-inspiralo-varos (2020-07-21)