A V4 országaiból érkező hallgatók számára már vasárnap elkezdődtek a programok, az esemény hivatalos megnyitójára június 23-án, hétfőn a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Szent László Kápolnájában került sor. Köszöntőt mondott Liliana Śmiech, az NKE nemzetközi ügyekért felelős főigazgatója, Biernacki Karol, az Alapítvány kuratóriumának elnöke, valamint a Kárpátok Európája Egyesület nevében Maciej Szymanowski. A nyitóelőadást Bóka János Magyarország európai uniós ügyekért felelős minisztere tartotta, akitől beszédét követően a hallgatók kérdezhettek is.
Biernacki Karol az Alapítvány kuratóriumának elnöke, mint az Akadémia társszervezője köszönti a résztvevőket a Szent László Kápolnában
A nyári egyetem programjában különböző panelbeszélgetéseken, workshopokon és előadásokon vehettek részt a diákok. A témák között szerepelt a vízgazdálkodás (erről Dr. Szöllősi-Nagy András vízmérnök, vízügyi diplomata tartott előadást), a média működése (Déri Stefi újságíró hívta fel a figyelmet többek között a felelős tartalomgyártás- és fogyasztás jelentőségére), a hírek és álhírek témáját Dr. Pawel Pawłowski, a Warsaw Institute munkatársa járta körbe a hallgatókkal, a “kulisszák mögötti” diplomáciáról pedig Papp Nándor tolmács és egyetemi tanártól tudhattak meg érdekességeket a résztvevők.
Déri Stefi újságíró kis csoportokra bontva tartott előadást és workshopot a résztvevő hallgatóknak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Oktatási Épületében
Dr. Szöllősi-Nagy András vízépítőmérnök fontos témáról, a vízgazdálkodás kihívásairól tartott előadást a Balatontól pár méterre lévő rendezvényteremben. Az időjárás-változás, valamint az ebből adódó kihívások - például az aszály és hatásainak mérséklése - is egy olyan téma, amely mind a négy országot érinti
A programok nagy része a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen valósult meg, de a hallgatók ellátogathattak a Magyar Külügyi Intézetbe és a Parlamentbe is. Az Országházban a Szent Korona és az épület megtekintése előtt Kövér László, az Országgyűlés elnöke fogadta a csoportot, aki a hallgatók által előzetesen feltett kérdésekre is válaszolt.
A pulpituson balról jobbra: Illés Pál Attila, az Alapítvány igazgatója, Kövér László az Országgyűlés elnöke, Rohály Andrea tolmács és Maciej Szymanowski a Kárpátok Európája Egyesület képviseletében
A nyári egyetem keretében a Balatonnál, Révfülöpön került sor néhány előadásra, valamint egy borkóstolóval egybekötött vacsorára és sétahajózásra.
A nyári egyetem résztvevői Révfülöpön
A nyári egyetem június 25-én, szerda este ünnepélyes vacsorával zárult, ahol a résztvevők oklevelet kaptak. A csoportok június 26-án délelőtt indultak haza, bízunk benne, hogy sok tapasztalattal, új ismeretekkel és szép élményekkel gazdagodtak.
Illés Pál Attila, az Alapítvány igazgatója, valamint Liliana Śmiech, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem nemzetközi ügyekért felelős főigazgatója köszöntötte a záró estén a Pierrot Étteremben a résztvevő hallgatókat
A képek forrása: WFA
KAPCSOLÓDÓ
A Visegrádi Nyári Akadémiáról a Nemzeti Közszolgálati Egyetem weboldalán itt olvashat>>
Bóka János, Európai uniós ügyekért felelős miniszter előadásáról itt olvashat részleteket>>