Lengyel irodalmi fókusz az első PesText fesztiválon

Piotr Szewc lengyel író lesz az első PesText Nemzetközi Irodalmi Fesztivál díszvendége – jelentette be Kollár Árpád fesztiváligazgató azon a sajtótájékoztatón, amelyen Gerencsér Tibor, a Felczak Alapítvány igazgatója is részt vett szerdán a budapesti Lumen Kávézóban.

A visegrádi országok és Törökország irodalma, illetve a nem magyarul alkotó magyar szerzők állnak az első PesText Nemzetközi Irodalmi Fesztivál fókuszában. A szervezők olyan nyitott fórumot álmodtak, ahol sokféle alkotó képes szabadon beszélgetni egymással. Ízelítőt adni a világirodalom gazdagságából, nem megkerülve az aktuális kérdéseket sem.

„A PesTexten nyolcvanhárom programon több mint kétszáz fellépő, szerző vesz részt. Lesznek beszélgetések, szakmai konferenciák, workshopok, illusztrációk tárlata, szabadtéri események, átjárhatóvá akarjuk tenni a mentálisan létező határokat" - mondta Kollár Árpád költő, a PesText és a társzervező Magyar Irodalmi Jogvédő és Jogkezelő Egyesület (MISZJE) vezetője a szerdai budapesti sajtótájékoztatón.

Mint kifejtette, a fesztivállal is szeretnék tudatosítani, hogy a középpontban lévő német, francia, angolszász irodalom mellett a Magyarország közelében élő népek irodalmára legalább olyan fontos kitekintenünk. A PesText kiemelt vendége lesz Piotr Szewc lengyel író, akinek Pusztulás című regénye idén nyáron a Wacław Felczak Alapítvány támogatásával jelent meg újra magyarul a POKET Zsebkönyvek sorozatban.

„Szewc a lengyel irodalom kiemelkedő alakja. A Pusztulást, amely a második világháború kitörését megelőző hangulatotrögzíti, húszéves korában írta. A regény témája azért is aktuális, mert éppen nyolcvan évvel ezelőtt, Lengyelország megtámadásával kezdődött a háború. A szerző szeptember 24-én az A38-on és másnap Kováts Adél színművésszel együtt a PIM-kertben is felolvas a műből" - közölte Joanna Urbańska, a budapesti Lengyel Intézet igazgatója.

„A PesTexthez hasonló kulturális kezdeményezések sokat tehetnek azért, hogy a magyarok jobban megismerkedhessenek a lengyel irodalommal, a lengyel kultúrával. Tavasszal a TENGERSZEM című pályázatunk volt az, amelynek keretében a POKET Zsebkönyvek kiadhatta Piotr Szewc Pusztulás című művét, így külön öröm számunkra, hogy a PesText keretében hamarosan az írót személyesen is Budapesten köszönthetjük. –  tette hozzá Gerencsér Tibor, a Felczak Alapítvány igazgatója.

Az irodalmi fesztivál ideje alatt, szeptember 25–27. között a Lengyel Intézet Petőfi Irodalmi Múzeumnál található standjánál megtalálhatóak lesznek a Wacław Felczak Alapítvány eddigi kiadványai is. 

A sajtótájékoztatón ott volt a PesText írópályázata, a "Neked mit jelent a szabadság?" két győztese, a szakmai díjat Halleves című versével elnyerő Izsó Zita, illetve a Glamúr című rövidprózájával közönségdíjas Láng Anikó. A két díjazott, valamint a többi tíz shortlistes alkotás angol, magyar, cseh, szlovák és lengyel nyelven is olvasható a PesText háromszáz példányban megjelenő katalógusában.

A PesText fesztivál részletes programja megtalálható a www.pestextfestival.hu oldalon, szeptember 24-tól 28-ig pedig minden érdeklődőt várunk a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM), a Lumen Kávézóban és az A38 hajón megrendezett programokon.

Fotó: Csányi Krisztina