A Húsvét előtti utolsó vasárnap, a nagyhét kezdete, Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának napja, virágvasárnap, amelyet a lengyelek Pálmavasárnapnak neveznek. Ehhez a naphoz kötődik a pálmaszentelés, ami lényegében megegyezik a nálunk tartott barkaszenteléssel. Ilyenkor különböző méretű és színű ágakból, füvekből és virágokból pálmalevél alakú csokrokat készítenek. Hagyományosan fűzfavessző (mint az élet és feltámadás szimbóluma) a barka és örökzöldek (tuja, buxus, tiszafa, stb) alkotják a csokrot, melyet szalagokkal és szárított- vagy művirágokkal díszítenek.
A Húsvét vasárnapját megelőző szombaton foglalatoskodnak a tojásfestéssel, melynek hagyománya Lengyelországban több ezer évvel ezelőttre nyúlik vissza. A tojásdíszítés még azokból az ősi pogány szokásokból származik, amikor a tojást az élet szimbólumának tekintették, és a tavaszi rítusok szerves részeként különböző motívumokkal gazdagították. Ezeket a tojásokat különböző mágikus tulajdonságokkal ruházták fel, amelyek biztosították a bőséges termést és a jó egészséget. Később a kereszténység terjedésével a tojás szimbóluma összekapcsolódott a feltámadással és a Húsvéttal. A tojásdíszítési technikák és motívumok régiónként eltérőek, de a színezéshez, mintázáshoz használt eszközök hasonlóak ahhoz, amiket Magyarországon is ismerünk, használunk: színes zöldségek, gyümölcsök (pl. hagymahéj, cékla, áfonya), növények, tea, kávé, vagy épp a tölgyfa kérge. A húsvéti tojások (lengyelül: pisanki) színei mind jelképeznek valamit. A fehér vagy natúr, festetlen tojás az ártatlanságot és tisztaságot, a lila és kék a nagyböjti gyászt, egészséget, hitet és hűséget, a vörös Krisztus kiontott vérét a kereszten, a zöld a reményt és a megújulást, a sárga a tudást és bölcsességet, a barna az erőt és hatalmat.
Kép forrása: praktika.hu, Szebeni Gál Vera
Ha nagyszombaton kinézünk az ablakon, akkor a lengyel utcákon a templomba igyekvő, kis kosárral közlekedő embereket láthatunk. Mivel nagyszombat az étel megszentelésének a napja, ezért az emberek a szimbolikus jelentőséggel bíró ételekből húsvéti kosarat készítenek, amit a templomba visznek megáldatni. Az, hogy mi kerül ezekbe a csomagokba, kosarakba persze családonként változik, de általában édességet, gyümölcsöket, mézet, vajat és sajtot tesznek bele. A kosarakat puszpánggal (örökzöld növény), barkával, tavaszi virágokkal és a fogantyúra kötött fehér vagy halványsárga szalaggal díszítik.
Az ünnep legfontosabb napja Húsvétvasárnap, Krisztus feltámadásának napja egyben a nagyböjt vége is, így az ünnepi szentmise után az összegyűlt családok együtt fogyasztják el a húsvéti reggelit. Ennek fontos része a korábban megszentelt ételek egymással való megosztása. S hogy mi kerül az asztalra? A teljesség igénye nélkül: sonka, fehér kolbász, sült húsok, pástétom, tojás, torma, de nem hiányozhat az asztalról az édesség sem, ezért a lengyelek hagyományosan „mazurek”-et (gazdagon díszített édes süteményfajta) vagy „babka”-t sütnek, neve pedig valószínűleg a lengyel „nagymama” (babcia) szóból ered és minden bizonnyal a nagymama széles, rakott szoknyájával való hasonlóságra utal.
Húsvéthétfő kapcsán érdemes kiemelni a śmigus-dyngus hagyományát. Ez a két pogány eredetű szokás, a śmigus és dyngus az évtizedek alatt olvadt egybe. A śmigus minden bizonnyal a lengyel „śmigać” szóból ered, aminek jelentése suhintás. Az elnevezés nem véletlen, a tél távozásának és a tavasz eljövetelének alkalmából fűzfavesszővel ütöttek egymás lábára és vizet fröcsköltek egymásra az emberek. Mivel úgy gondolták, a víz elősegíti a termékenységet, így a locsolás itt is elsősorban az asszonyokat érintette. A dyngus hagyománya a tavasz közeledtét jelezte, mikor a családok, barátok meglátogatták egymást és a látogatás alkalmából apró ajándékokkal kedveskedtek egymásnak. Mára a két szokás egybefonódott és a lányokat rövid versek vagy viccek kíséretében locsolják meg a fiúk, a vendégeskedés pedig az ünnep részévé vált idehaza és lengyel barátainknál egyaránt.
Forrás: https://setakrakkoban.hu/2017/04/lengyel-husvet.html