Bemutatjuk új ifjú nagyköveteinket – 1. rész

Ismerjék meg a Szárnyas Huszárok pályázatunk idei nyerteseit, elsőként Takács Lilla operaénekest, aki a salgótarjáni Váczi Gyula Zeneiskola óraadó magánének tanára és Chopin eddig kevesek által ismert oldalát szeretné minél több emberrel megismertetni. Az alábbi interjúból kiderül többek között, hogy honnan ered érdeklődése a lengyel kultúra iránt és azt is elárulja, hogy mivel tervezi ösztöndíjas időszaka alatt az Alapítvány hírnevét öregbíteni.

Hogy jött az életedbe a zene és az éneklés?

TL: Ahogyan Kodály Zoltán oly találóan megfogalmazta: ,,A zenei nevelés már az anyaméhben elkezdődik.” Ezt nem kell pejoratíve értelmezni, édesanyám magzat korom óta énekelt nekem, s nem volt ez másképp születésem után sem. Nővéremmel gyakran babáztunk együtt, egy idő után már minden Barbie-m énekesnő volt. Az általános iskolai tanítónénim furulya szakköre után a szüleim beírattak a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Zeneiskolába blockflöte szakra, és mikor már elég nagy lettem hozzá, aktív tagja lettem az intézmény ifjúsági kórusának, illetve hangképzésre jártam. Nyolcadikosként már tudatosan készültem a váci Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium magánének szakára, ahonnan később a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karára vitt az utam. Itt végeztem Operaének mesterszakon 2023 májusában, Iván Ildikó növendékeként, akihez a mai napig járok.

Miért pont opera? Mi volt vonzó benne?

TL: Először akkor lettem szerelmes a műfajba, amikor gyerekként tátott szájjal néztem végig az Erkel Ferenc Bánk bánjából készült operafilmet. Akkor már tudtam, egyszer el fogom énekelni Melinda szerepét. A klasszikus képzésem is ebbe az irányba vitt, belenevelődtem. Az ember akkor érez rá a komolyzene minden mélységére, ha maga is aktívan és analitikusan műveli azt. Az opera az egyik legkomplexebb alkotás, hiszen a sodró zeneiség mellett szöveget, dramaturgiát tartalmaz, ezeknek összessége pedig páratlan katartikus élmények felé viheti a lelket. Azt érzem, hogy a színpadon élek igazán. Játszottam már fogadósnőt, boszorkányt, kisfiút, katonát, drámai hősnőt és ártatlan naívát. Mindegyik szerepből rengeteget tanultam, s ez a tanulási folyamat nyilván nem ért még véget. De nem csak a szerepekből merítettem, hanem olyan nemzetközileg is elismert művészektől is inspirálódhattam, mint Iván Ildikó, Tokody Ilona, Muskát András, Török Géza, Török Levente és Alexis Kossenko.

Takács Lilla operaénekes

Mit tervezel az ösztöndíjas időszakra?

TL: Az Alapítvány támogatásával elkészítem Fryderyk Chopin Lengyel dalok ciklusának magyar műfordítását, ezeket hanglemezre rögzítem, majd koncerten is bemutatom. Ezt azért tartom fontos küldetésnek, mert a szerzőt szinte kizárólag zongoraművei alapján ismerik, sokan megrettennek dalainak előadásától a lengyel nyelv sajátságos kiejtési nehézségei miatt. Nagy álmom, hogy a magyar nyelvű koncertet Lengyelországban is bemutathassam. Ezenfelül a budapesti Zeneakadémián végzem az énekművész-tanár szakot, koncertezem, tanítok, énekversenyekre és meghallgatásokra járok, illetve a budapesti Thália Tanoda Opera osztályával készülök Kacsóh Pongrác János vitéz című daljátékának előadására, melyben én alakítom a Francia királylányt és a Mostohát is.

Honnan ered az érdeklődésed Lengyelország és a lengyel kultúra iránt?

TL: Hívő és gyakorló katolikus keresztény vagyok. Mindig is nagy példaképem volt II. János Pál pápa, és évek óta tervezem, hogy ellátogatok Częstochowába. Emellett rengeteget olvasok, és egyik kedvenc íróm Stanisław Lem. Ha pedig még ez sem lenne elég, lakhelyemet, Szécsényt Jan Sobieski szabadította fel a török megszállás alól. Így valóban ezer szállal kötődöm Lengyelországhoz. S ha már Chopin, amikor tőle éneklek, úgy érzem, hogy egy kicsit Liszttől is éneklek, és viszont. Népeink legendás barátsága tehát - pontosan kettejük kapcsán - a zeneirodalomban is megjelenik.

Nem csak művész, de magánének tanár is vagy. Milyen tapasztalataid vannak eddig a diákokkal való munka kapcsán?

TL: Minden percét élvezem a tanításnak. A gyerekek állandó lendületben tartanak, sokat beszélgetünk, és persze tanulunk. Egészen másfajta sikerélményt tud nyújtani, amikor egy növendék hétről hétre fejlődik, vagy épp megért valamit az éneklés igencsak megfoghatatlan technikáiból és megvalósítja azt. Azért bonyolult az énektanítás, mert minden apró mozdulat belül történik. Én nem tudok úgy belenyúlni a torokba, mint ahogy egy zongoratanár megmutatja a billentést, vagy hogy hol melyik hang található a hangszeren. Az énekes érzetek alapján építi meg a saját hangszerét.