Artisták, városnézés és múltidézés

A Baross Imre Artista- és Előadó-művészeti Akadémia, Szakgimnázium, Gimnázium, Technikum és Alapfokú Művészeti Iskola kilencedikes diákjai Lengyelországban jártak az év eleji Polonica Varietas pályázatunk révén. A kilencedik évfolyam 15 diákja és 3 felnőtt kísérője négy napot töltöttek Varsó, Polin és Julinek városaiban.

Útjuk során ellátogattak többek között az Elnöki palotához, a Kopernikusz szoborhoz, a Varsói Egyetemhez, megnézték a Királyi várat, a Barbakant és a Piacteret, de jártak a Chopin szobornál és a Tudomány és Kultúra Palota épületében is.

A Kampinowski Nemzeti Parkban található Julinek városában a Lengyel Állami Artistaképző Iskola igazgatójával és diákjaival is találkoztak, tapasztalatot cseréltek. A park, ahol a nagymultú intézmény található a lengyel főváros legnagyobb és legfontosabb cirkuszi bázisa volt az ötvenes évektől kezdve, hatalmas területén több cirkuszépület is állt, gyakorlótermek, artistaszálló, istálló a lovaknak és vadállatoknak. A cirkuszmúzeumban érdekes történeteket hallgathattak meg a magyar artista növendékek. A diákok kölcsönösen bemutatták tudásukat a légtornától az akrobatikáig számos cirkuszi zsánerben.

A lengyel fél nyitott volt és lelkesedését fejezte ki egy további együttműködésre, testvériskolai kapcsolatra az iskolák között. Mindig öröm, ha egy-egy osztálykiránduláson a városnézésen túl konkrét kapcsolatfelvétel történik valamely lengyel féllel, mely akár a kirándulást követő években is tovább gyümölcsözhet. Gratulálunk a megvalósításhoz és köszönjük a képes beszámolót az útról a Baross Imre Artista- és Előadó-művészeti Akadémiának.