Sebastian Kęciek nagykövet urat Mitrovits Miklós történész, polonista, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem főmunkatársa kérdezte arról, hogy milyen volt az orosz-ukrán háború eszkalálódását követően megérkezni Magyarországra a Lengyel Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagyköveteként. Ennek kapcsán nagykövet úr elmondta, hogy a különleges és nehéz helyzet ellenére munkatársai és a magyar emberek kedvességének és nyitottságának köszönhetően zökkenőmentesen sikerült elkezdenie a munkát.
"Nagyon nagy szeretettel fogadtak Magyarországon. Nagyon jó kapcsolatom van a politikusokkal, a hivatalnokokkal, elsősorban az emberekkel. A családom is megtalálta itt a helyét. A gyerekeim magyar óvodába járnak, ahol a magyar nyelvre építve erősítik a kompetenciáikat, és biztos vagyok benne, hogy a magyarokat is hasonlóan kezelik Lengyelországban, jó fogadtatásra számíthatnak továbbra is."
A beszélgetésen szó esett többek között a magyar-lengyel kapcsolatok aktuális helyzetéről, a háború okozta nehézségekről a két ország kapcsolatában, továbbá arról, hogy kihívásokkal teli időszak van mögötte, de folyamatosan érzi a magyarok szívélyességét és őszinteségét, ami alapja lehet a konstruktív együttműködésnek.
"Én érzem, hogy ez a szimpátia a magyarok és lengyelek között megvan, és ez egy különleges, átlagon felüli barátság. Hiszem, hogy ez a barátság továbbra is, hosszú távra fennmarad."
A beszélgetést követően a nézőknek is lehetősége nyílt kérdezni nagykövet úrtól. A kérdések többek között a V4-ek munkáját, a háború esetleges kifutását, a lengyel biztonságpolitikát és a Három Tenger Kezdeményezés bővítését is érintették.
"Hidakat tudunk építeni egymás között. Az a nagykövet feladata, hogy ott és olyan dolgokat kössön össze, ahol talán nem a legkönnyebb az összekötés. A lengyelek számára egy ilyen baráti országban, mint Magyarország sok lehetőségem van minderre."
A beszélgetés visszanézhető az Alapítvány YouTube csatornáján magyar és lengyel nyelven egyaránt:
A beszélgetésről több sajtóorgánum is részletesen beszámolt, ezekből egy gyűjtést ide kattintva talál>>
Az eseményen készült további fotókat tartalmazó képgalériát ide kattintva tekintheti meg>>