2000 magyar diák Lengyelországban: Egy éve indult útjára a Polonica Varietas pályázat

Egy évvel ezelőtt indult útjára a Felczak Alapítvány Polonica Varietas pályázata, amely három kiírás alatt az Alapítvány legnagyobb pályázatává nőtte ki magát.

„Régóta szövögetett álmunk volt, hogy egyszer élőben is láthassuk azokat a helyszíneket, amelyekről az iskolában tanultunk” – fogalmazták meg találóan sok pályázó vágyait a kaposvári Jálics Ernő Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjai. A POLONICA VARIETAS pályázat 2018. októberi, első kiírásakor az ország szinte minden pontjáról pályáztak pedagógusok , hogy diákjaik a tél folyamán tanulmányi kirándulás keretében fedezhessék fel Lengyelországot.

16 megyéből és a fővárosból indult végül útnak az az 1218 középiskolás diák,

akiknek az iskolája sikeres pályázatot nyújtott be a Felczak Alapítványhoz. Zala-, Vas-, és Nógrád megye kivételével tehát az ország összes régiójának fiataljai megismerkedhettek történelmi testvérországunkkal. Mindezt egy olyan időszakban, amikor a tél gyakran igazi mesevilággá varázsolja a lengyel tájakat. Budapest mellett a legtöbben Hajdú-Bihar- és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből nyertek támogatást a közel 100 millió forint össztámogatást biztosító pályázaton.

A tanulmányút ugyanakkor a legtöbb esetben nem a buszra szálláskor kezdődött: „Az utazó csapat tagjainak többsége korábban még nem járt Lengyelországban, így az utazás előtti felkészítő munkának, az országgal való ismerkedésnek kiemelkedő szerepet szántunk. Két alkalommal volt lehetőségük a diákoknak önálló kutatómunkára és bemutatóra, ahol Lengyelország történelmének kiemelt eseményeit, a lengyel és magyar történelem közös kapcsolódási pontjait, úti céljaink történetét mutatták be a diákok egy játékos kvízzel kiegészítve.” – számoltak be a felkészülésről az Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium pedagógusai.

A fenti játékos felkészítés különösen fontos szempontnak számított, miután a pályázat célja nem volt más, mint hogy megismertesse a 14-18 év közötti diákokat a lengyel kultúrával, a lengyel–magyar barátság eszméjével – méghozzá személyes élményeken keresztül. A két ország közötti történelmi kapcsolatok mélységét pedig az első két kiírás, vagyis a 2018 őszi és a 2019 tavaszi időszak során összesen 1938 gyerek tapasztalhatta a saját bőrén (a képek tanúsága szerint nagy hógolyócsaták, vagy éppen a tavaszi napsütés mellett).

A fiatalok átlagosan négy és fél napig időztek Lengyelországban

az első pályázati kiírás kirándulásai során, ám a Kispesti Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium tanulói például egy egész hetet töltöttek Kis-Lengyelországban. A magyar történeti vonatkozású emlékhelyek felfedezését követően, egy hét látnivalóival és élményeivel a tarsolyukban a kirándulóknak volt hát miről mesélniük „az iskola 500 diákjának szóló rendezvényen, amelyet ebben a témában szerveztek az osztályfőnök vezetésével.”

Akadtak olyan pályázatok, ahol nem a lengyel témanap, hanem az utazás résztvevőinek száma volt közel három számjegyű. A bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium 85 fős diákcsoporttal, az átlagos létszám duplájával indult útnak Krakkóba: „A földrajzi és történelmi ismereteik elmélyülése mellett, a kirándulás különösen jót tett az osztályközösségeknek is.” – olvasható a gimnázium beszámolójában, amelyben a krakkói, tarnówi és zakopanei élmények mellett az Auschwitzban tett látogatásról is részletesen szólnak.

A holokauszt borzalmas történelmi tanulságainak megismerését a 30 nyertes pályázat több mint kétharmada tartalmazta, így az élmények mellett az elmélyülés is hangsúlyos részét képezte az utaknak. A gazdag lengyel–magyar történelmi kapcsolatok, valamint a földrajzi közelségnek köszönhetően nem meglepő, hogy a pályázók szinte kivétel nélkül Krakkót jelölték meg úti célnak, és az egykori lengyel fővárosból indulva fedezték fel Kis-Lengyelország nevezetességeit. Az UNESCO világörökségi védettséggel rendelkező Wieliczkai sóbányák, vagy a kedvelt téli üdülőhelynek számító Zakopane mellett néhányan zarándokhelyeket is felkerestek.

„Egyházi iskola révén fontosnak tartottuk a Jasna Góra-i pálos kolostor meglátogatását, miután Częstochowa Lengyelország legismertebb zarándokhelyének számít. A misén lengyelül énekeltük az otthon megtanult Czarna Madonnát, amibe becsatlakozott az éppen ott tartózkodó több száz lengyel zarándok is.” – számoltak be a szegedi Karolina Gimnázium pedagógusai, míg mások II. János Pál pápa szülővárosába, Wadowicébe látogattak el. Ha pedig már ott jártak, természetesen a kremówka papieskát, azaz a pápa kedvenc krémesét is megkóstolták.

„Utunk során nemcsak történelmi tapasztalatokat gyűjtöttünk, hanem elmerültünk a lengyel gasztronómiában is.” – írták az újpesti diákok. „Mindannyian megkedveltük a lengyel leveseket, egyöntetű kedvenc lett a żurek, tobzódtunk a sajtokban, a tejkaramellában, s elcsodálkoztunk azon, milyen sokféle zöldségfélét fogyasztanak a lengyelek az egyes étkezéseknél. Egy előrehozott “zsíros csütörtök” alkalmával pedig igazi lengyel óriásfánkot is ettünk.” Személyes élményekben tehát nem volt hiány.

„Esténként a vacsorák közben rövid vetélkedőket tartottunk, melyek témáját az aznapi élményekből merítettük. Ezek mindig jó hangulatúak voltak, a diákok szívesen vettek részt bennük. A nagy versengésben a diákok szinte észre sem vették, hogy elsődleges célunk az aznapi tudásanyag átismétlése volt.” – szólt a nagykállói Korányi Frigyes Görögkatolikus Gimnázium beszámolója, míg a debreceni Napraforgó Waldorf Gimnázium pedagógusai az önállóságot emelték ki: „A bizalom és szabadság megtapasztalása oly köteléket képes kialakítani, mely a diákjaink egész életére, gondolkodására hatással lehet. Hisszük, diákjaink legtöbbje vissza fog térni Lengyelországba.”  - zárták beszámolójukat.

További képek a POLONICA VARIETAS 2018 őszi utazóiról a Médiatárban.

Letölthető dokumentumok