Wacław Felczak Alapítvány
2020-03-11
Jogi személyeknek

POLONICA VARIETAS│VISSZAVONVA

című pályázati felhívása
Lengyelországi osztálykirándulások támogatására
A koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzetrevaló tekintettel a Wacław Felczak Alapítvány úgy döntött, hogy bizonytalan időre visszavonja március 11-én közzétett pályázatait. Az Alapítvány a járványügyi helyzet rendeződését követően pályázatait egy későbbi időpontban újra meghirdeti, addig is kéri a pályázók megértését.
  1. A pályázat célja

A pályázat célja a 14-18 év közötti diákok megismertetése a lengyel kultúrával,
a lengyel–magyar barátság eszméjével, a két ország közötti történelmi kapcsolatokkal, továbbá a Lengyelországról szóló ismereteik bővítése a diákok saját személyes élményein keresztül.

 

  1. A pályázat benyújtására jogosult

Valamennyi magyarországi székhellyel rendelkező középfokú oktatási intézmény vagy azok alapítványai.

A pályázati kiírás keretében egy oktatási intézmény vagy annak alapítványa egyidejűleg legfeljebb egy csoport utazására igényelhet támogatást a meghatározott költséghatáron belül.

Azon potenciális pályázók, amelyek az Alapítvány felé elszámolási hátralékkal rendelkeznek, nem jogosultak pályázatot benyújtani.

 

  1. A támogatható tevékenységek köre

A pályázati kiírás keretében a magyarországi oktatási intézmények diákjainak és kísérőiknek Lengyelországba történő utazása támogatható. A pályázatok elbírálása során előnyt élveznek azok a kirándulások, amelyek a magyar–lengyel történelmi kapcsolatokhoz fűződő helyszínekre, magyar és/vagy lengyel nevezetességek megtekintésére irányulnak. Egy osztálykirándulás időtartama legalább 2 nap (egy éjszaka), de legfeljebb 7 nap (hat éjszaka) lehet. Az egy kiránduláson résztvevő diákok minimális létszáma 10 fő (kísérők nélkül). A kísérők létszáma nem haladhatja meg a résztvevő diákok létszámának 20%-át, kivéve sajátos nevelési igényű tanulók esetében.

 

  1. A támogatás formája, mértéke

A pályázattal igényelhető támogatás 100%-os intenzitású, vissza nem térítendő egyszeri támogatás, 100%-os mértékű támogatási előleg formájában.

Az egy intézmény által igényelhető támogatás maximális összértéke: 2.000.000 Ft.
A pályázathoz saját forrás megléte nem szükséges.

A sikeres pályázók a pontos támogatási összeggel a megvalósítást követően, a támogatási szerződésben szereplő módon és határidőig kötelesek elszámolni az Alapítvány felé. Az Alapítvány Kuratóriuma fenntartja magának a jogot arra vonatkozóan, hogy bármely pályázatot részfinanszírozással támogasson.

 

  1. A támogatható költségek köre

Pályázni a 3. pontban szereplő tevékenységek megvalósítása céljából kizárólag az alábbi költségekre lehet:

  • utazási költség;
  • étkezési költség;
  • szállásköltség;
  • a résztvevők utasbiztosítása;
  • kísérő személyek/tanárok napidíja (maximum a teljes igényelhető keretösszeg 10%-a);
  • kulturális programmal összefüggő kiadás (pl.: múzeumi belépőjegy).

 

  1. A pályázatok beérkezésének határideje és a benyújtás módja

A pályázatok benyújtási határideje: 2020. április 3. 12:00

A benyújtási határidőt követően a pályázathoz kapcsolódóan hiánypótlásra nincs lehetőség.

A pályázatok benyújtására kizárólag elektronikus úton van mód a palyazat@wfa.hu e-mail címre történő megküldéssel. Az Alapítvány nem tudja elfogadni azon pályázatokat, amelyek nem felelnek meg a kiírási követelményeknek, vagy a fenti határidőt követően kerülnek megküldésre.

A pályázat várható elbírálásának határideje: 2020. április 30.

 

  1. Megvalósítási időszak

Jelen pályázati kiírás keretében a 2020. július 31-ig megvalósításra kerülő osztálykirándulások támogathatók.

 

  1. A pályázat részeként kötelezően benyújtandó dokumentumok köre

    1. Pályázati adatlap és nyilatkozat arról, hogy a pályázó intézmény nem áll a 2007. évi CLXXXI. törvény 6. §-ban foglalt korlátozás alatt;
    2. Az osztálykirándulás programját és időtartamát, valamint lényegi elemeinek leírását tartalmazó támogatási kérelem az intézményvezető aláírásával és az intézmény pecsétjével ellátva;
    3. Részletes költségterv;
    4. Átláthatósági nyilatkozat.

Az 1-4. pontban foglalt dokumentumok sablonjai a pályázati kiírás mellékleteit képezik, így benyújtásuk csak ezen formában lehetséges. A pályázati dokumentumok kizárólag magyar nyelven nyújthatók be. A formai követelményeknek megfelelő pályázatok az Alapítvány által befogadásra kerülnek, míg a formailag nem megfelelően benyújtott pályázatok érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerülnek.

 

  1. A pályázatok befogadása és formai vizsgálata

A beérkezést követően megvizsgálásra kerül, hogy:

  1. a pályázó határidőben nyújtotta-e be a pályázatát;
  2. a jelentkező a pályázat benyújtására jogosultak körébe tartozik-e;
  3. az igényelt támogatás mértéke nem haladja-e meg a maximálisan igényelhető támogatás mértékét;
  4. az igényelt támogatás mértéke összhangban áll-e a projekt megvalósításának várható költségeivel;
  5. a pályázati felhívásban megjelölt valamennyi csatolandó dokumentum megfelelően kitöltve került-e benyújtásra.

 

  1. A pályázatok tartalmi értékelésének szempontjai

A pályázati eljárás keretében a támogatások odaítéléséről az Alapítvány Kuratóriuma dönt. A pályázatok értékelése a támogatási kérelemben foglalt szakmai tartalom, továbbá a benyújtott költségterv alapján történik.

A Kuratórium fenntartja magának a jogot, hogy megfelelő pályázó hiányában a teljes keretösszeget nem ítéli oda.

A Kuratórium által hozott végleges döntéssel szemben jogorvoslati lehetőségre nincs mód.

 

  1. A pályázati kiírás teljes keretösszege: 28.000.000 Ft

 

Letölthető dokumentumok