Wacław Felczak Alapítvány
2022-02-09
Jogi személyeknek

MAZURKA

című pályázati felhívása
Lengyel–magyar tematikus folyóiratszámok kiadására
A Wacław Felczak Alapítványról (a továbbiakban: Alapítvány) szóló 2017. évi CLXVI. törvény 2. § (2) bekezdése alapján az Alapítvány nyílt pályázatot hirdet magyarországi székhelyű lapkiadók számára lengyel–magyar vagy lengyel témájú tematikus lapszám megjelentetésére.

1. A pályázat célja

A pályázat célja, hogy támogatást nyújtson szakmai és szépirodalmi folyóiratok lengyel-magyar vagy lengyel tematikus lapszámainak megjelentetéséhez.

2. A pályázat benyújtására jogosult

Magyarországi székhelyű, lapkiadással foglalkozó jogi személyek.

Egy pályázati kiírás keretében bármely kérelmező legfeljebb egy pályázatot nyújthat be. Azon potenciális pályázók, amelyek az Alapítvány felé elszámolási hátralékkal rendelkeznek, nem jogosultak pályázatot benyújtani.

3. A támogatható tevékenységek köre

A pályázati kiírás keretében a folyóirathoz kapcsolódó szerkesztői, szerzői, fordítói és lektori honoráriumokra, valamint a folyóirat megjelenéséhez szükséges további költségekre lehet pályázni.

4. A támogatás formája, mértéke

A pályázattal igényelhető támogatás 100%-os intenzitású, vissza nem térítendő egyszeri támogatás, támogatási előleg formájában. 

Az Alapítvány Kuratóriuma ugyanakkor fenntartja magának a jogot arra vonatkozóan, hogy a projektet részfinanszírozással támogassa.

Az egy pályázó által igényelhető támogatás maximális összértéke: 1.000.000 Ft

A pályázathoz saját forrás megléte nem szükséges. A sikeres pályázók a pontos támogatási összeggel a megvalósítást követően, a támogatási szerződésben szereplő módon és határidőig kötelesek elszámolni az Alapítvány felé.

5. A támogatható költségek köre

Pályázni a 3. pontban szereplő tevékenységek megvalósítása céljából kizárólag az alábbi költségekre lehet: 

  • jogdíj;
  • szerzői és fordítói honorárium;
  • szerkesztés, lektorálás, tördelés, korrektúra;
  • grafika;
  • nyomdai költség;
  • promóció.

6. A pályázatok beérkezésének határideje és a benyújtás módja

A pályázatok benyújtási határideje: 2022. március 7. 12:00

A benyújtási határidőt követően a pályázathoz kapcsolódó hiánypótlásra nincs lehetőség.

A pályázatok benyújtására kizárólag online módon, az Alapítvány honlapjának erre szolgáló felületén keresztül van mód. 

A kapcsolódó link jelen pályázati felhívás végén található.

A pályázat leadását megelőzően célszerű a vonatkozó felületet átnézni, a végleges pályázatot pedig csak a megfelelő előkészületek után leadni, melyek között különösen az alábbiakra kell figyelemmel lenni:

  • a pályázat leadásához szükség van a pályázó jogi személy pontos adataira (név/cím/azonosító adatok/adószám /bankszámlaszám/etc.);
  • szükséges egy a pályázó által összeállított támogatási kérelem (legfeljebb 5.000 karakter terjedelemben), amely tartalmazza az adott kutatási projekt tervezetét,
    a lényegi elemek leírását, amire a pályázott összeget fordítani kívánja;
  • részletes költségterv arról, hogy a pályázó pontosan mire szeretné fordítani a támogatást és ennek szöveges magyarázata. A támogatható költségekről lásd jelen felhívás 5. pontját; 

Az előkészületeket követően, a pályázat végleges leadásakor, kérjük legyen figyelemmel arra, hogy a beküldési folyamat megszakítására nincs mód, ezért a folyamatos internetkapcsolat legyen biztosított (egyébként az adatok elvesznek és a folyamatot elölről kell kezdeni), a csatolandó dokumentumok (8. pont) pedig álljanak rendelkezésre a megfelelő fájlformátumban.

Az Alapítvány nem tudja befogadni azon pályázatokat, amelyek nem felelnek meg a kiírási követelményeknek, nem tartalmazzák valamely kötelezően benyújtandó dokumentumot, vagy a benyújtási határidőt követően kerülnének megküldésre.

A pályázat elbírálásának határideje: 2022. április 8.

7. Megvalósítási időszak

Jelen pályázati kiírás keretében a 2022. december 15-ig megvalósításra kerülő tevékenységek támogathatók.

8. A pályázat részeként kötelezően benyújtandó dokumentumok köre

Jelen pályázati kiíráshoz nem tartozik kötelezően benyújtandó dokumentum.

A 6. és 8. pontban foglaltak alapján a formai követelményeknek megfelelő pályázatok az Alapítvány által befogadásra kerülnek, a formailag nem megfelelő pályázatok viszont érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerülnek.

9. A pályázatok befogadása és formai vizsgálata 

A beérkezést követően megvizsgálásra kerül, hogy:

  1. a jelentkező a pályázat benyújtására jogosultak körébe tartozik-e;
  2. az igényelt támogatás mértéke összhangban áll-e a projekt megvalósításának várható költségeivel;
  3. a pályázó rendelkezik-e az Alapítvány felé elszámolási hátralékkal.

10. A pályázatok tartalmi értékelésének szempontjai

A pályázati eljárás keretében a támogatások odaítéléséről az Alapítvány Kuratóriuma dönt. A pályázatok értékelése a támogatási kérelemben foglalt szakmai tartalom, továbbá a benyújtott költségterv alapján történik.

A Kuratórium fenntartja magának a jogot, hogy megfelelő pályázó hiányában a támogatást nem ítéli oda.

A Kuratórium által hozott végleges döntéssel szemben jogorvoslati lehetőségre nincs mód.

11. A pályázati kiírás teljes keretösszege: 3.000.000 Ft

 

Jelentkezés a pályázatra