A pályázat célja, hogy támogassa a már meglévő, valamint újonnan létrejövő magyar–lengyel testvérvárosi és testvériskolai kapcsolatokat.
Az Alapítvány Szent Kinga Gyűrűje elnevezésű nyílt pályázatával lengyel vendégtanárok magyarországi meghívását ösztönözte.
Egy évvel ezelőtt indult útjára a Felczak Alapítvány Polonica Varietas pályázata, amely három kiírás alatt az Alapítvány legnagyobb pályázatává nőtte ki magát. 16 megyéből és a fővárosból indult végül útnak az az 1218 középiskolás diák, akiknek az iskolája sikeres pályázatot nyújtott be a Felczak Alapítványhoz. Zala-, Vas-, és Nógrád megye kivételével tehát az ország összes régiójának fiataljai megismerkedhettek történelmi testvérországunkkal. Mindezt egy olyan időszakban, amikor a tél gyakran igazi mesevilággá varázsolja a lengyel tájakat. Budapest mellett a legtöbben Hajdú-Bihar- és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből nyertek támogatást a közel 100 millió forint össztámogatást biztosító pályázaton.
A pályázat célja, hogy a tanulmányi versenyek által a középiskolás fiatalokkal jobban megismertesse és számukra közelebb hozza a lengyel történelmet és kultúrát.
Az egykori vasfüggöny leomlásában fontos szerepet játszó lengyelországi Szolidaritás mozgalom megalakulásának 40. évfordulóján, valamint a szerző 75. születésnapjára, a Nap kiadó gondozásában megjelent Kiss Gy. Csaba művelődéstörténész és polonista Lengyel naplójának 3. kiadása. A kötet bemutatására a Wacław Felczak Alapítvány budapesti székhelyén, szigorú egészségügyi óvintézkedések közepette került sor szűk körű, szakmai közönség előtt.