Összművészeti délutánra készülnek a Felczak Alapítványnál

Meghitt művészeti délutánra készülnek 2019. szeptember 12-én 18.00 órától a Felczak Alapítvány Andrássy úti székhelyén. „A hárfa világa – koncert és filmbemutató Nizalowski Fannival” című esemény a WFA Ifjú Nagykövetének sokoldalú tehetsége mellett betekintést nyújt a XX. század egyik kiemelkedő hárfaművésze, Eva Jaslar életébe.

Nizalowski Fanni neve sokak számára ismerősen csenghet, hiszen Passed nevű zenekarával a 2015-ös A Dal Euróvíziós Dalfesztivál egyik legnagyobb felfedezettjének számított. Idén sikerrel diplomázott a Krakkói Zeneakadémián, fiatal kora ellenére pedig rendszeresen ad komolyzenei koncerteket Magyarországon és Lengyelországban. 2019-ben a WFA Szárnyas Huszárok elnevezésű pályázatán elnyerte a Felczak Alapítvány Ifjú Nagykövete ösztöndíjat.

Nizalowski Fanni, a WFA Ifjú Nagykövete

A Szárnyas Huszárok pályázat kiírásakor a Wacław Felczak Alapítvány olyan művészek támogatását tűzte ki célul, akik fiatal koruk ellenére kiemelkedő lengyel vonatkozású művészeti tevékenységet folytatnak. A tíz hónapra szóló ösztöndíj folyósításával az Alapítvány nemcsak az ifjú művészek, így Nizalowski Fanni mindennapjaiban kíván biztos hátteret nyújtani, hanem szoros együttműködést is kínál művészetük kibontakoztatására.

Eva Jaslar - Images of a Charmed Life (2018)

Nizalowski Fanni sokszínű művészeti tevékenységének kitűnő lenyomatát adja az Eva Jaslar lengyel–amerikai hárfaművész életét bemutató portréfilm, amelyet zenésztársaival, Nizalowski Dorottyával és Szabó Leventével készített. Eva Jaslar a világhírű New York Harp Ensemble (NYHE) egykori alapítójának, a Lengyel Hárfaszövetség jelenlegi elnökének rendkívül sikeres, sokszor regénybeillő élettörténetét Magyarországon első ízben ismerhetik meg az érdeklődők a portréfilm szeptember 12-i bemutatóján. A filmben számtalan fénykép, videórészlet és zenemű tűnik fel Eva Jaslar személyes archívumából.

Bemutatóval egybekötött hárfakoncert

A 2018-ban lengyel–magyar kormányzati támogatással elkészült portréfilmet a lengyelországi Cieszynben mutatták be először. Magyarországi premierjét egy rendhagyó, Eva Jaslar és a NYHE által inspirált koncert vezeti fel 2019. szeptember 12-én 18.00 órától, amelyen Nizalowski Fanni mellett vendégfellépőként részt vesz Maria Korzeniowska lengyel gitárművész is.

A lengyel gitárművész és a magyar hárfaművész által alkotott duó idén az Eva Jaslar által létrehozott és szervezett nemzetközi versenyen 3. helyezést ért el, és különdíjban is részesült. A Felczak Alapítvány rendhagyó filmbemutatója és összművészeti délutánja tehát szervesen illeszkedik Nizalowski Fanni karrierjébe, amelynek a hárfajáték elsajátítása mellett a hangszer népszerűsítése – valamint gyökereiből fakadóan a lengyel–magyar kapcsolatok erősítése – is fontos célja.

Az esemény regisztrációhoz kötött, amelyhez kérjük, kattintson a WFA hivatalos Facebook-oldalára.