80 éves a budapesti Lengyel Intézet

Kétnapos programsorozattal, zenés táncos mulatsággal, szabadtéri koncertekkel, különleges némafilm vetítéssel, kiállítással, gyerekprogramokkal, kézműves foglalkozásokkal, játszóházzal ünnepli fennállásának 80. évfordulóját május 31. és június 1. között a budapesti Lengyel Intézet.

A Lengyel Intézet története egészen az 1930-as évek közepéig nyúlik vissza, amellyel a budapesti külföldi kulturális intézetek közül a második leghosszabb múlttal rendelkezik (az 1936-ban felállított budapesti Olasz Kultúrintézet után). A budapesti LengyelIntézet jelentőségét jól mutatja, hogy a lengyel kultúrát külföldön népszerűsítő intézetek között ez volt az első. A lengyel Vallás-és Közoktatásügyi Minisztérium a varsói Magyar Intézet megnyitása után három évvel, 1938 őszén bízta meg Zbigniew Załęski Budapesten tartózkodó lengyel lektort, hogy szervezze meg a Lengyel Intézetet.

A budapesti Lengyel Intézet megnyitója. Balról: Zbigniew Załęski igazgató, Władysław Szabliński debreceni lengyel lektor és Wacław Felczak (Forrás: Narodowe Archwium Cyfrowe, Varsó)

Az akkor alig 30 éves fiatalember 1938. szeptember közepén látott hozzá a munkához, amiben a budapesti lengyel követség is segítette. Az intézet végül 1939. május 24-én nyitotta meg kapuit első székhelyén, a Múzeum körút 11. szám alatti bérházban. A megnyitón részt vett Alapítványunk névadója, az akkor éppen Budapesten ösztöndíjas Wacław Felczak is. Felczak rövid időn belül állandó látogatója lett az intézetnek, s közeli ismeretségbe került annak vezetőjével, Zbigniew Załęski igazgatóval. A királyi vagyonkezelőség tulajdonában lévő Múzeum körúti lakás akkor négy nagy helyiségből állt. A falakon lengyel városok látképei, Zofia Stryjeńska festőnő lengyel népművészetet ábrázoló képei, illetve különböző művészek és állami vezetők portréi voltak láthatók.

A Lengyel Intézet folyóiratolvasója 1939 májusában. Az asztalnál Domanovszky Sándor történész és Wacław Felczak (Forrás: Narodowe Archwium Cyfrowe, Varsó)

A Budapesti Lengyel Intézet mindössze néhány hónapja működött, amikor 1939. szeptember 1-én a náci Németország megtámadta Lengyelországot, s ezzel kitört a második világháború. E történelmi esemény azonban egyáltalán nem vetette vissza az intézmény működését, sőt éppen ellenkezőleg, tevékenységi köre tovább bővült: fontos szerepet játszott a lengyel menekültkérdésben, foglalkozott a lengyel tudomány, kultúra és nyelv népszerűsítésével, majd a háború alatt a lengyel menekültek oktatását és művelődését is segítette.

Éppen 55 éve, hogy az intézet a belváros szívébe, az Andrássy út és a Nagymező utca kereszteződésében található épületbe költözött. Ezzel új korszak kezdődött az akkoriban Lengyel Tájékoztató és Kulturális Központ néven működő intézmény életében. Az eddigieknél korszerűbb és tágasabb új székhelyén gazdag programkínálattal, szimpóziumokkal, fórumokkal, kiállításokkal, találkozókkal várta látogatóit.

A Lengyel Intézet mellett évtizedekig működött lengyel bolt, majd ennek helyén épp két évtizeddel ezelőtt jött létre a Platán kortárs művészeti galéria. Az Andrássy úti galéria ma is az intézet részeként működik, és Budapest képzőművészeti életének egyik fontos színfoltja.

A fentiekből is látszik, az idei év az intézmény életében az „évfordulók éve”. Sőt negyedszázados lett a Lengyel Filmtavasz is, amelynek keretében 25 éve mutatják be a magyar közönségnek a kortárs lengyel filmtermés legjavát nemcsak Budapesten, de több magyarországi helyszínen, így idén Debrecenben és Szegeden is. A filmes mustra mára megtalálta állandó közönségét, és nagy népszerűségnek örvend a filmrajongók és kritikusok körében egyaránt.

A Tęgie Chłopy népzenei együttes a Polonez néptáncegyüttes közreműködésével lép fel május 31-én a születésnapi programsorozat keretében

A 80. évforduló alkalmával az intézet kétnapos programsorozattal, zenés-táncos mulatsággal, szabadtéri koncertekkel, különleges némafilm vetítéssel, kiállítással, gyerekprogramokkal, kézműves foglalkozásokkal, játszóházzal készül május 31. és június 1. között. A részletes program megtalálható a Lengyel Intézet honlapján, valamint hivatalos Facebook-oldalán is.